Idén is csatlakoztunk az Európai Kiberbiztonsági Hónap kezdeményezéshez, ám a rendhagyó évben rendhagyó módon.

A szokásos konferencia helyett „online író-olvasó találkozót” tartunk gyerekeknek, diákoknak – no meg a szülőknek és pedagógusoknak is - Solymos Ákossal, a Frici, Fülöp és a hackerek című népszerű könyv szerzőjével.

Márciusban kilencvenedik alkalommal rendezik meg az "Információvédelem menedzselése" szakmai fórumot. A 2020. március 18-i eseményt szervező Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület elsősorban az informatikai biztonság felelőseire számít - IT biztonsági szakemberekre, IT biztonsági vezetőkre, szakemberekre, rendszergazdákra -, valamint a téma iránt érdeklődőkre. A rendezvény egyaránt érinti a köz-és versenyszféra szereplőit!

 

Solymos Ákos IT biztonsági szakértő, az NJSZT IT biztonság közérthetően című, ingyenesen hozzáférhető tankönyvének egyik szerzője új oldalát csillogtatta meg az IT biztonság iránt érdeklődők előtt. Mesekönyvet/regényt (ki-ki döntse el, hogy melyik kategóriába tartozik) írt két barát és családjuk kalandjairól a cybertérben.

Részletes beszámoló konferenciánkról, letölthető előadásokkal!

A Neumann Társaság hagyományos rendezvénye az Európai Kiberbiztonsági Hónap keretében a minden évben október végén Szegeden, a múzeumunknak helyet adó Szent-Györgyi Albert Agora épületében tartott konferencia, mellyel célunk a fiatalok, a gimnazista és egyetemista diákság megszólítása, a téma iránti figyelmük és érzékenységük élesítése.

A Neumann Társaság hagyományos rendezvénye az Európai Kiberbiztonsági Hónap keretében a minden évben október végén Szegeden, a múzeumunknak helyet adó Szent-Györgyi Albert Agora épületében tartott konferencia, mellyel célunk a fiatalok, a gimnazista és egyetemista diákság megszólítása, a téma iránti figyelmük és érzékenységük élesítése.

Az ITBN szervezői, Keleti Arthurral az élen, akinek neve összekapcsolódik az ITBN-nel, úgy döntöttek, hogy a Neumann Társaság kiberbiztonság terén végzett munkáját, kezdeményezéseit azzal is elismerik, hogy egy jótékonysági kupon megvásárlására biztatják az esemény résztvevőit. Köszönjük a támogatást!

 

Október elsején kezdődik az Európai Kiberbiztonsági Hónap, de a Neumann Társaság számára az IT biztonság égetően fontos kérdésköre nem csak októberben van fókuszban.

Azt tanácsoljuk tagjainknak és olvasóinknak is: egész évben ügyeljenek adataikra, titkaikra, biztonságukra. Segítünk!

Segítünk az IT biztonság közérthetően című, ingyenesen hozzáférhető tankönyvünkkel, mely most megújulva letölthető.

Ingyenesen letölthető a Neumann Társaság honlapjáról a Neumann Társaság kifejezetten átlagfelhasználóknak szánt stílusban megírt IT biztonsági tankönyvének aktualizált kiadása, amelyből már az is kiderül, hogy miként lehet felismerni a DeepFake technológiával készített hamis videókat, vagy mire kell vigyáznia a gyerekeknek a népszerű TikTok közösségi szolgáltatás használatakor, de még abban is segítséget nyújt, hogyan kell megóvni digitális eszközeinket, ha azokat otthonunktól távol, például szállodában vagy étteremben használjuk.

Az idei évben lehetőség van online nyereménykupont vásárolni. A kupon megvásárlói a Neumann Társaság IT biztonsági programját támogatják!