Véget ért az eJOI - az Európai Junior Informatikai Diákolimpia – és ahogy már beszámoltunk róla, egy magyar bronzérmessel, Molnár Istvánnal is büszkélkedhetünk.
A diákolimpia legkisebbeket megszólító változatáról Erdősné dr. Németh Ágnessel, a Neumann Társaság alelnökével beszélgettünk, aki a magyar csapat(ok) vezetője volt, Nikházy Lászlóval együtt.

A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) megszervezése sikerélmény volt és értékes tapasztalat számunkra, melynek tanulságait 2023-ban, a nagy IOI Nemzetközi Diákolimpia szervezéséhez is használhatjuk. Az mindenképp tanulság, hogy nagyszerű, hogy vannak stabil, folytonosságot képviselő, értékes szakembereink – és mindig vannak helyi erők is, akik óriási hozzáadott értékkel járulhatnak hozzá a versenyhez.
Képes Gábor riportja.

Szeptember 6-án, vasárnap, az ünnepélyes online záróceremóniával véget ért a grúziai szervezésű, de teljesen online megrendezett Európai Junior Informatikai Diákolimpia.
A bronzérmes Molnár Istvánnal beszélgettünk.

Az idei Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) tizenhárom ország ötvenöt, húsz évesnél fiatalabb diákja vett részt. A magyar diákok egy ezüst-, és két bronzérmet szereztek, míg aranyéremmel idén két lengyel, egy cseh és egy horvát versenyző térhetett haza.

Az idei CEOI a Neumann Társaság, az ELTE Informatikai Kara és Nagykanizsa városa rendezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Tungsram cég támogatásával zajlik, az idei járványhelyzet miatt "hibrid üzemmódban".

Drukkoljunk együtt a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia versenyzőinek!

Folyamatosan frissülő rangsor:

https://ranking.cms.inf.elte.hu/rws/Ranking.html

Részletesen a programról:
https://njszt.hu/hu/news/2020-07-21/ceoi-2020-kozep-europai-informatikai-diakolimpia-nagykanizsan

Hivatalos oldal: CEOI2020

Megszülettek a diákolimpiai válogatóversenyek eredményei!

A Neumann Társaság és ez ELTE IK szervezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával 2020. augusztus 23-29. között Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnáziumban zajlik a CEOI, vagyis a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia.

Július 15-én ért véget az Innopolis Egyetem (Tatárföld, Oroszország) online nyári tábora, melyen két magyar diák, Bagladi Milán és Németh Márton is részt vettek, a diákolimpiai válogatókra is felkészülésként. A Neumann Társaság tehetséggondozási rendszerében részt vevő diákok közül Milánnal beszélgettünk, kicsit kíváncsiskodva a Minecraft játékkal reklámozott virtuális táborozásról.

Oroszország high-tech városa és egyeteme, az Innopolis University rendszeresen tart informatikai versenyeket és felkészítő táborokat, melyeken a Neumann Társaság támogatásával magyar diákok is eredményesen részt vesznek. A pandémia Tatárföld IT-vezérhajójának kormányzását is megváltoztatta: jelenleg online tábort tart az orosz egyetem, melyre alelnökünk, Erdősné dr. Németh Ágnes tanítványai, Bagladi Milán és Németh Márton is regisztráltak, a diákolimpiai válogatókra való felkészülésként.

Az online tábor világába bárki belekóstolhat, mert július 10-én nyílt napon barangolható be az orosz high-tech egyetem Minecraft-változata (!) – erre a programra július 5-ig lehet jelentkezni.