MOL Tehetséggondozásért díj 2010

Zsigó Zsolt a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola tanára kapta ez évben az egyik díjat. A díjat a robotika, és a műszaki fejlesztés, az alkalmazott mérnöki tudományok területén elért eredményeik alapján az alapítvány kuratóriuma ítélte oda.

MOL Tehetséggondozásért díj 2010

A bánkis diákok szakköréről került már ki Braitenberg jármű, marsjáró, menekítő robot, focista robot is. 2005-ben ez első LEGO készlet megvásárlásával vált tudatossá a robotfejlesztés az iskolában. Ezt az First Lego League hazai versenyén kapott legjobb robotkonstrukció díj is jelezte. Az I. Magyarok a Marson verseny legjobb középiskolás csapataként elért II. helyezésére is nagyon büszkék a Bánkiban. Nagy lökést adott a robotika iskolai fejlődősének a Robocup világversenyein való részvétel is. A versenyre nemzetközi projekt keretében sikerült felkészülni, 2009-ben egy közös finn-magyar csapat is indult a versenyen. A felkészülésben sok szakmai tanácsot kapnak a Robotika szakosztálytagjaitól, Istenes Zoltán mentori munkája sok segítséget nyújt a fejlesztések során.

Címke