Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tagtársunk Jankó Géza 2014. december 19-én, 73 évesen elhunyt.
A temetési szertartás január 7-én 12 órakor lesz az Óbudai temető ravatalozójának Főnix Termében.
Emléke szívünkben örökké él.
Ismét megfogyatkoztunk, elhunyt Jankó Géza.
Decemberben, hosszas betegség után elhunyt barátunk, a hazai számítástechnika egyik megalapozója, Jankó Géza. Villamosmérnöki diplomájának megszerzésétől kezdve mindig a számítógépek világában működött.
A Munkaügyi Minisztérium intézeteiben kezdett dolgozni, először az Országos Vezetőképző Központban, az OVK-ban, majd az utód Müm-Számti-ban előbb osztályvezetőként, később főosztályvezetőként. Ebben az időszakban helyeztek ott üzembe egy ICL 1900-as gépet, amelynek ismereteit az ICL–nél sajátíthatta el Angliában.
A Müm-Számti-ban folyt az először a Manchesteri Egyetemen, majd itthon a KFKI-ban beinditott fejlesztési munka, amelynek során a klasszikus Teletype gépből terminál készült az ICL géphez. A fejlesztési munka műszaki vezetője volt.
1977-től a Magyar Nemzeti Bank Számítástechnikai Főosztálya Műszaki Osztályának az élére került. Az évek során itt élte végig a BULL és a Honeywell egyesülés technikai változásait és később a személyi számítógépek, először nagygépi terminálként, később önálló rendszerként való bevezetését. Az osztrákokkal közös BSS Kft ügyvezetőjeként már eszközöket és szolgáltatásokat közvetített elsősorban az MNB részére.
1997-től a girobankot létrehozó GIRO Rt. tanácsadójaként járult hozzá a banki alhálózati rendszer kialakításához.
Közismert oktatói tevékenysége a Számki-Számalk-nál, a BME-ben, valamint az ELTE TTK-n.
Nem maradhatott el számos szakmai konferenciáról, amelyeken előadásokkal, tanulmányokkal volt jelen. A Neumann Társaságban a Számítóközpont-vezetési Szakosztályban dolgozott, később szakosztályvezetőként is.
Közoktatási vénáját középiskolai tankönyv és a Magyar Rádióban egy 25 előadásból álló sorozat fémjelzi.
Előadóként részt vett az NJSZT iTF rendezvényein, amelyek a hazai informatikai hőskor emlékeit idézik fel. Legutóbb a Szentendre Szalon aktív tagjaként működött, amelyet egyre nehezebbé tett rohamosan romló egészségi állapota.
Emlékét barátai, egykori munkatársai, a NJSZT és a Szentendre Szalon tagjai őrzik.
dr. Gyarmati Péter