Programozás energiatakarékosan?

A környezetvédelem és erőforrás-takarékosság közös ügyünk. A Pázmány Egyetem Információs Technológiai Kara megalakulása óta nagy hangsúlyt helyez az innovációra és a környezettudatos gondolkodásra. Ezért indította el 2009-ben a „Programozz környezettudatosan” programozói versenysorozatát középiskolásoknak és egyetemistáknak.

Az idei 500 000Ft összdíjazású verseny feladata a közismert Sudoku játék megoldására alkalmas program elkészítése volt. Másodpercenként kellett a versenyprogramoknak szabályosan, minél kevesebb hibával kitölteniük egy játéktáblát, majd forgatással, tükrözéssel „egymásra” kellett helyezni a táblákat, úgy, hogy az értékelési szabályok 3D-ben történő alkalmazása mellett maximális eredményt hozzon létre. A kitöltött táblákat csoportokba (kockákba) rendezve kellett elküldeni az értékelő szervernek.
A másik fontos szempont a versenyprogram energia¬felhasználása volt, mely a számítógép energiafelhasználását mutatta a program futása közben. Ez miért fontos?
A probléma érzékeltetésére nézzünk meg egy gyakorlati példát: Egy nagyobb számítóközpont villamosenergia fogyasztása 10 millió forintba kerül  havonta.  Ennek az összegnek legalább 10%-a takarítható meg energia-tudatos programozással, - vagyis, hogy fontos szempontként figyelünk a programok futás közbeni energiafelhasználására .

A versenyünk célkitűzései voltak:

  • Az energiatakarékosság, és a környezettudatosság szemléletének kialakítása a fejlesztők és felhasználók körében
  • Ezen új szempont által új kihívás teremtése a programozóknak
  • A fejlesztői kreativitás előtérbe helyezése

A verseny eredményei:

A beérkezett és elfogadott pályamunkák kiértékelése után, érdekes eredményeket kaptunk, a 36% - 59% közötti hatékonysági mutató mellett a fogyasztásban mintegy 150-180% különbség volt.
Rendkívül érdekes, hogy a közel azonos feladat-megoldási minőség mellett mintegy 180%-os azaz majdnem kétszeres eltérést mutat a legkisebb és a legnagyobb fogyasztás viszonya. Itt kell megjegyeznünk, hogy a jelenlegi energia-megtakarítási rendszerek, mint pl. a energiatakarékos fénycső, ledes világítás 20-60%-os megtakarítással kecsegtetnek.
A mérési eredmények alapján belátható, hogy energiatakarékos szemlélettel készített program, hasonló teljesítmény esetén akár 50-60%-os megtakarítást is elérhet. A fentiekből is látszik, hogy az energiatakarékos programozás igen fontos feladata a jelenlegi és leendő programozóknak.

Az értékelés során a zsűri mintegy 100-órán keresztül futtatta a beérkezett pályaműveket. Összesen mintegy 400 000 tábla feldolgozása után alakult ki a végeredmény.

  • I. helyezést ért el a KGB csapat, aki Java programozási nyelven írt pályamunkájával állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Kihasználták a csapatmunka által nyújtott előnyöket és a 3D-s értékelési szabályok szerint 54,59%, valamint az energia fogyasztás alapján 3,758kW fogyasztással oldották meg a feladatot.
  • II. helyezett a MARCI nevű egyéni versenyző, aki 52,21% feladat-megoldási hatékonyság mellett a legalacsonyabb energiafogyasztást 3,659kW produkálta.
  • III. helyezést érte el a Sh4RK versenyző, aki a legjobb hatékonysági mutatóval (59,48%) oldotta meg feladatát, ám a magasabb energia fogyasztási adatai miatt (4,189kW) ez számára most a dobogó harmadik helyét jelentette.

A további pályázatok között számos energiatakarékos és jó megoldás született, melyeket a zsűri különdíjakkal jutalmazott.
Gratulálunk a nyerteseknek és várjuk mindazokat a jövő évi versenyre, akiknek fontos a környezet és energiatudatos programozás!