A Nagy Ádám szerkesztésében most megjelent, Nevelj jedit! című tanulmánykötet lendületes és tanulságos olvasmány. A kötetet Tóth Csaba előszava indítja útjára – ő A sci-fi politológiája című könyv megírásával és a Fantasztikus világok című tanulmánykötet szerkesztésével már bizonyította: a politológiai, politikaelméleti elemzés és modellezés jó terepe a sci-fi. Nagy Ádám hasonlóan izgalmas kalandra csábít: a népszerű fantasztikus világok neveléstudományi konstrukcióit elemzi szerzőtársaival.
Üdvözöljük az ilyen köteteket, mert fontos, hogy sznobságtól mentesen vizsgáljuk a popkultúra termékeit – melyek tömegek ízlésére és gondolkodására vannak hatással. S nem mellesleg csupán azért, mert szórakoztatóak, még nem mentesek feltétlenül a művészi értékektől.
A szamurájok és lovagok mintájára működő Jedi rend szabályairól éppúgy olvashatunk a könyvben, mint a Harry Potter tanári karának tipologizálásáról. S ebből nagyon sokat lehet tanulni: nemcsak filmekről és könyvekről, melyek gigantikus meseuniverzumként szövik át életünket, fiatalságunkat, hanem a pedagógia alapvetéseiről is.
Nagy Ádám például – a Star Trek Kobayashi Maru-próbáját vizsgálva – játékelméleti, tesztelméleti megközelítésről és ún. fekete pedagógiáról ír; szintén ő, Svitek Szilárddal közösen pedig a tehetséggondozás és esélyegyenlőség fontos kérdéseit boncolgatja – az X-men filmek mutánsainak „pedagógiai programja” alapján.
Három tanulmány is a Harry Potter-filmek és könyvek világát veszi górcső alá – a fentebb említett pedagóguspályákon kívül előítéletességről és a bullying (zaklatások) jelenségéről is olvashatunk.
Más írások a Csillagközi invázió, a Végjáték, a Trónok harca helyszíneire – vagy akár az Így neveld a sárkányodat Hibbant-szigetére invitálnak – a hivatkozások és utalások köre pedig még tágabb, a Bud Spencer-filmtől a Moldova-novellán át a neveléstudományi szakirodalomig és publicisztikákig.
Pontosan így, ilyen nyitottsággal érdemes a körülöttünk lévő – fiktív és valós - világokat szemlélni. Ennyivel tartozunk a gyerekeknek és élethosszig tanuló felnőtteknek, ennyivel tartozunk a tanulás egész életünket meghatározó tereinek és szereplőinek – a digitális téren kívül is, bár nem véletlen az sem, hogy a bullying problémái és még egy sor más kérdés is ma már nem áll meg az iskola falainál, hanem az IT biztonság kérdéskörének is része – ahogy arra mi is minden fórumon fel kívánjuk hívni a figyelmet.
A Nevelj jedit! – A képzelet pedagógiája című könyv – ahogy az Athenaeum kiadó kedvcsinálója is hangsúlyozza – „a gyakorló tanárokon és pedagógushallgatókon túl a tanulás háttere iránt érdeklődők vagy kezdő szülők számára is izgalmas olvasmányt nyújt, a kötet kilenc – a nevelés-oktatás területének avatott kutatói által bemutatott – sci-fi-, fantasy- és horroruniverzum apropóján ad bepillantást a tanulás és a pedagógia iskolai és iskolán túli világába. Mert ki mondta, hogy a tanulás nem lehet szórakoztató?”
A kötet már megjelent, ha valakinek az érdeklődését felkeltettük, a Líránál megrendelheti.
KG