Tíz éve készült el az első olyan ECDL modul, amely az elektronikus aláírás készségszintű megismerését és gyakorlatban történő elsajátítását tűzte ki célul.
A modul gazdája a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), a kidolgozásában a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ) szakemberei is részt vettek. Az eltelt egy évtizedben sokan teljesítették a modul követelményeit, és sikeresen meg is szerezték az erről szóló ECDL bizonyítványukat. Az érdeklődés lecsengése helyett a jelenlegi helyzet azonban arra világított rá, hogy a hiteles elektronikus kommunikáció gyakorlati ismerete ma még aktuálisabb, mivel a fizikai tevékenységek korlátozásával azok virtuális alternatívái egyre erősebb igényként jelennek meg a hétköznapjainkban. Erdősi Péter Máté írását közöljük.
Az ECDL Iroda felülvizsgálta az „ECDL elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás” modult, és megállapította, hogy annak technológiai alkalmazhatósága továbbra is fennáll, a vizsgán használt formátumok ma is érvényesek, így technológiai akadálya ma sincsen a sikeres vizsgáztatásnak. A vizsgáztatásra az ECDL Iroda szabályai szerint csak az arra felkészített képző intézményeknek van jogosultságuk, a felkészítő program sikeres elvégzését követően.
Az elmúlt évtizedben számos olyan változás következett be a jogszabályokban és az informatikai alkalmazások területén, amely indokolja a program egyes elemeinek a megújítását. Ezért az ECDL Iroda 2021-ben útjára indítja azt a felkészülési programot, amely a vizsgaközpontok, felkészítő tanárok képzésével lehetőséget biztosít az „ECDL elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás” modulvizsga lefolytatási jogának a megszerzésére az ECDL új, online vizsgakörnyezetében.
Az érdeklődők e-mailben jelezhetik igényeiket és kaphatnak bővebb felvilágosítást a részletekről.
Rákosi Szilvia