50 éves az NJSZT

Az NJSZT50 kiállítás Kiskőrösön

A 300 éves Kiskőrös köszönti az idén 50 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaságot.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Bács-Kiskun megyei Területi Szervezete és az NJSZT Térinformatikai Szakosztálya közös szervezésben konferenciával és kiállítás megnyitóval ünneplik a Társaságot.

A konferencia programja:

Győző győzött – megnyitottunk!

A Bartók Béla úton sétálva messziről felhívja magára a figyelmet a Zipernowsky Galéria, melynek kirakatán át most a jellegzetes formájú Proper-16 számítógép, egy videokamera és sok más relikvia tűnik fel az érdeklődőknek. Akik jöttek is szép számmal, hiszen február 19-én, este hatkor megnyílt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Győző győzött című kamarakiállítása, amely Kovács Győző (1933-2012), az NJSZT legendás főtitkára előtt tiszteleg.

„Türelem, rugalmasság, értelem” – Neumann Jánosra emlékeztünk

Halála hatvanegyedik évfordulóján, 2018. február 8-án, a hagyományoknak megfelelően együtt koszorúzott Neumann János emléktáblájánál a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium. A szakgimnázium képviseletében Menyhárt Erika igazgató helyezte el az iskola koszorúját, őt Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója követte, aki rövid beszéddel emlékeztette a jelenlévőket – köztük a gimnázium diákjait – Neumann János örökségére.