DE! - Digitális esélyegyenlőség

Tortúra helyett: egyablakos vámügyintézés

A különböző vámeljárások során – a vámügytől függően – jelenleg akár több mint 70 féle engedélyt, igazolást is be kell szerezni a hatóságoktól, majd ezután – ugyancsak a vámügy sajátosságaitól függően – benyújtani papíron, ráadásul többnyire eredeti példányban. Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) "Egyablakos vámügyintézés megvalósítása" című projektje az érintett hatóságok elektronikus kapcsolatának megteremtésével lényegesen egyszerűbbé teszi e bonyolult és időigényes eljárást.

Szolgáltató lesz az állam

Kényelmesen intézhetjük hivatalos ügyeinket, akár otthonról, mindennemű sorbanállás nélkül. Ezt ígérik azok a projektek, amelyek az államreform előrehaladását és az e-közigazgatás térhódítását szolgálják hazánkban. "Alapvető célunk, hogy egy olcsóbb, ám hatékonyabb államot teremtsünk az adófizetőknek" – hangsúlyozza dr. Bálint Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóságának vezetője.

"Áttörést várok az elektronikus fizetés projektünktől az ügyintézés terén."

Az NJSZT állásfoglalása a Digitális Közmű megvalósításának ügyében

A Digitális Közmű célja a valódi szélessávú illetve nagysebességű internet hozzáférés lehetőségének megteremtése az ország egész területén (minimum 6 Mbps a jelenleg szélessávnak definiált 256 Kbps helyett). Ehhez szükséges a települések kétharmadán meglévő, piac által nem kezelt infrastrukturális hiányosságok kezelése. A Digitális Közmű keretében nagy teljesítményű, homogén optikai körzethálózat kerül kiépítése, 2.300 település elérésével. Ezzel elkezdődhet az EU és OECD átlagától való digitális lemaradásunk felszámolása.

"…a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg…" Konferencia

Az internet használat pszichológiai és társadalmi haszna és veszélyei

A konferencia célja bemutatni a virtuális világ veszélyeit annak érdekében, hogy a valódi lehetőségeket minél többen használják.
A virtualitás a bizalmon alapszik. Hinni az embertársakban, hogy a rendszerek megbízhatóak, hinni hogy az etikai korlátok működnek. Csak azt olvassuk el, ami nekünk szól, és csak azt használjuk, amire illetékesek vagyunk. Tudni, hogy a virtuális világ átlátható, ami felkerül a hálóra, az elolvasható szinte bárki által és maradandó.

A "…a kockázatokról és mellékhatásokról… " konferencia letölthető előadásai

A konferencia célja bemutatni a virtuális világ veszélyeit annak érdekében, hogy a valódi lehetőségeket minél többen használják.

A virtualitás a bizalmon alapszik. Hinni az embertársakban, hogy a rendszerek megbízhatóak, hinni hogy az etikai korlátok működnek. Csak azt olvassuk el, ami nekünk szól, és csak azt használjuk, amire illetékesek vagyunk. Tudni, hogy a virtuális világ átlátható, ami felkerül a hálóra, az elolvasható szinte bárki által és maradandó.

A konferenciát támogatta: a Miniszterelnöki Hivatal, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács.

2. Digitális Esélyegyenlőség Konferencia (DE!) - (felhívás)

A konferencia fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

A konferencia programja áttekintést ad az aktuális információs társadalomról, az abban zajló technológiai, szociális, lélektani és életviteli folyamatokról és további teendőkről, prioritásokról. Mindezen túl a 2. DE! Konferencia hivatott az EU i2110 célkitűzéseihez kapcsolódó konkrét hazai programok, áttörési lehetőségek bemutatására is.

Előadók:

i2010 – Be part of it!

Az Európai Bizottság (EB) az i2010 logó használatának engedélyezésével hivatalosan is elismeri azt, hogy az ECDL, mint a digitális írástudás nemzetközi programja, nagyban hozzájárul az i2010 céljainak megvalósulásához: ahhoz, hogy Európa versenyképes tudás-alapú gazdasági és társadalmi egységgé váljon.

Országgyűlési szavazás társadalom felzárkóztatása mellett: két határozat az e-Befogadásról

2008. október 6-án 17 óra 25 perckor a Magyar Köztársaság Országgyűlése (MKOGY) 368 igen szavazattal (ellenszavazat és tartózkodás nélkül!) megszavazta azt a két Országgyűlési Határozatot, amelyek rendelkeznek az e-Befogadás magyarországi problémáinak megoldásáról. A MKOGY létrehozta az eseti e-Befogadásügyi Eseti Bizottságot, meghatározta annak feladatait, és egy deklarációt fogadott el az e-Befogadás magyarországi kezelésének alapelveiről.