Már a jövő hálózatát kutatják…
Beszélgetés Laki Sándorral.
2016-ban két fiatal kutató – Ferenci Tamás és Laki Sándor – kapott Kemény János-díjat a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságtól.
Beszélgetés Laki Sándorral.
2016-ban két fiatal kutató – Ferenci Tamás és Laki Sándor – kapott Kemény János-díjat a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságtól.
Beszélgetés Ferenci Tamással
Az NJSZT idén immár a jubileumi, tizedik alkalommal rendezte meg a Digitális Esélyegyenlőség konferenciát, „Gondolkodom, tehát …?” címmel.
Hagyományainkhoz híven a konferenciát online is követhették. Az előadások videóit természetesen idén is elérhetővé tesszük:
Megnyitó beszéd - Dr. Friedler Ferenc, az NJSZT elnöke és Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója bevezető gondolatai
Alföldi István a Kossuth Rádióban
2016. november 29-én, a jubileumi, tizedik Digitális Esélyegyenlőség konferencián, ünnepélyes keretek között került sor az NJSZT 2016. évi díjainak átadására.
Teltház volt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) tizedik, jubileumi Digitális Esélyegyenlőség konferenciáján, a Hotel Gellértben.
Az NJSZT idén immár a jubileumi, tizedik alkalommal rendezi meg a Digitális Esélyegyenlőség konferenciát
„Gondolkodom, tehát …?” címmel.
09.00 Opening and Setting the Scene
IT Security – Overview of the Issues
Giuseppe Mastronardi, AICA President
Topic I. EU and National Strategies for Information Security
Barkochbázzunk: Kertészkedik, papírrepülőt hajtogat, operál… Ki az – vagy mi az?
Természetesen az ember képes minderre, de ma már a robotok is. Helyettünk, ellenünk vagy velünk dolgoznak? Attól függ, honnan nézzük: segítőink, megmentőink lehetnek. Vagy precíz és fáradhatatlan konkurencia, ami elveszi a munkánkat. Ma már vannak olyan autógyártó üzemek, ahol éjszaka nem kell felkapcsolni a villanyt, mert csak robotok dolgoznak ott, és azok a sötétben is kiválóan elboldogulnak. Van viszont egy csomó olyan tevékenység, ahol az emberek egyelőre nélkülözhetetlenek. Egyelőre?
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Óbudai Egyetem 2016.07.27-én együttműködési megállapodást kötött.
Az együttműködési megállapodással az NJSZT és az Egyetem kifejezi szándékát, hogy Magyarországon vezető szerepet vállalnak az informatikatörténeti értékmentésben, a tárgyi és szellemi értékek megőrzésében és a kapcsolódó