DE! - Digitális esélyegyenlőség

23. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY

Az elmúlt huszonegy évben tehetséges fiatalok sora jelentkezett az ország minden részéből erre a versenyre, elismerést szerezve maguknak, tanáraiknak és iskolájuknak. 

A díjazott fiatalok között több mint 2,5 millió forint ösztöndíj kerül kiosztásra, akik emellett 30 többletpontot is kaphatnak az egyetemre, főiskolára történő felvételi jelentkezés esetén.

A legjobbnak ítélt fiatalok felkészítő tanárai is részesülnek ösztöndíjban.

Öt év elmúltával sem netezik több fiatal

A „Magyar Ifjúság 2012” eredményei szerint stagnál az internethez és számítógéphez való hozzáférés is a fiatalok körében.

Ötödüknek nincsen számítógépe, internethez nem férnek hozzá a mobiltelefonjukon sem, negyedük otthonába pedig nincs bekötve az internet – ezek a számok a 15–29 éves magyar fiatalokat jellemzik a Kutatópont által készített Magyar Ifjúság 2012 felmérés alapján. 

Igény és ismeret - interjú Alföldi Istvánnal az IT Business magazinban a 7. Digitális Esélyegyenlőség konferencia kapcsán

Alföldi IstvánNovember végén már a hetedik Digitális Esély-egyenlőség (DE!) konferenciát rendezi a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság. A társaság ügyvezető igazgatója szerint ma már egészen mások a problémák, mint néhány évvel ezelőtt.

ICT 2013 - Create, Connect, Grow

Kutatók, előadók, az ipari képviselői, fiatalok és politikusok együtt, több mint 4000-en lesznek jelen az idei ICT 2013 rendezvényen, amelyet a litvániai Vilniusban rendeznek meg. Az esemény központi témája az Európai Unió "Horizon 2020 - the EU's Framework Programme for Research and Innovation for 2014-2020" programja lesz. 

ICT 2013 részletek (angolul)

Hacktivity 2013 konferencia 15% NJSZT kedvezménnyel!

Október 11-12-én immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Hacktivity, Kelet-Közép-Európa legnagyobb független IT Biztonsági Fesztiválja. 1200 résztvevő a világ minden tájáról, előadások párhuzamosan két szekcióban, interaktív kiscsoportos workshopok, új, termékdemonstrációs szekció, hardver hacking, lockpicking, live show-k, 24 órán át tartó hackerverseny, igazi fesztiválhangulat és jubileumi esti party!

Infósok Viadala

A tavalyi nagy sikerű rendezvény után a Nyugat-magyarországi Egyetem (NymE) Faipari Mérnöki Karának (FMK) Informatikai és Gazdasági Intézete idén ismét meghirdeti az „Infósok Viadala” elnevezésű gazdaságinformatikai versenyét általános és középiskolás diákok számára.

Két internetes forduló és egy novemberi, soproni döntő, valamint számos értékes nyeremény vár a résztvevőkre. 

Nem érdemes kihagyni!

Nevezés: 2013.június 1. - 2013. szeptember 30.

Első forduló: 2013. augusztus 26. - 2013. szeptember 30., 16:00

Beszámoló a 2013. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

Helyszín: Brisbane, Ausztrália, 2013. július 6-13.

Eredményeink

A versenyen 81 ország 299 versenyzője vett részt.

55. Weisz Gellért (ezüstérem) - Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest
104. Nagy Vendel (bronzérem) - Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
209. Simig Dániel - Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest
213. Leitereg András - Veres Péter Gimnázium, Budapest

Szakmai értékelés

SAJTÓKÖZLEMÉNY - Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat

Budapest, 2013. július 18. – A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) ismét közösen hirdeti meg Az év informatikai újságírója díjat, amely az elhunyt kiváló újságíró, Kovács Attila nevét viseli.