EGOI - Európai Lány Informatikai Diákolimpia

Elkezdődtek a diákolimpiai válogatóversenyek!

A Neumann Társaság a kezdetektől aktív hazai motorja a diákolimpiai felkészítésnek, országos tehetséggondozási programunk részeként. Idén is megtartjuk a válogatóversenyeket, melyeken az NJSZT által szervezett nagy hazai versenyek legjobbjai vesznek részt.

A névsorokban természetesen vannak ismert nevek, akik már bizonyíthattak nemzetközi versenyeken.

Diákolimpiai alumni csoportot alakítottunk

 

A csoport abból a célból jött létre, hogy összefogja a korábbi informatikai diákolimpiák (IOI, CEOI, EGOI, EJOI) versenyzőit egy alumniba. A csoportba meghívtuk az „öregdiákok” mellett az egykori csapatvezetőket és felkészítőket is. Egyik célunk az, hogy a régi diákolimpikonokban is tudatosodjon, hogy a felkészítés és a szervezés a Neumann Társaság égisze alatt történt a kezdetektől – és csatlakozzanak a tudományos egyesülethez, esetleg erejük szerint segítsék a mai diákok felkészítését, pályaorientációját.

EGOI-zmus a közösségért: plusz esély a lánytehetségeknek

 

Már beszámoltunk róla, hogy nagyszerűen szerepelt a magyar csapat az EGOI-n, az Európai Lány Informatikai Diákolimpián. Az egyéniben induló négy versenyzőből hárman bronzérmet kaptak, a negyedik versenyzőnk is az erős középmezőnyben végzett. A csapatvezető a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke volt, Erdősné dr. Németh Ágnes, akivel most az EGOI versennyel kapcsolatos tapasztalatokról beszélgettünk.

Három bronzérmet szerzett a magyar csapat a második Európai Lány Informatikai Diákolimpián

Törökországban zajlott a hétvégén véget ért Európai Lány Informatikai Diákolimpia: Antalyából a magyar csapat jó eredménnyel, három bronzéremmel tért haza. A második alkalommal megrendezett EGOI napjainkban különösen fontos verseny, hiszen világszerte és itthon is a szükségesnél kevesebb nő dolgozik informatikusként - a verseny pedig pont a női tehetségekre irányítja rá a figyelmet, hogy a versenyzők sikereit látva minél több lány kapjon kedvet ehhez a pályához.

A lányok diákolimpiájára készül – és azt üzeni: a tudományban csak a tudás számít

 

Imád sudokuzni, imád programozni – és bolondul a pesti életért. De legjobban a tudományban van otthon Éles Júlia, aki most elsőéves egyetemista az ELTE Informatikai Karán. Máris egy igazi női példakép. Számos versenyen bizonyította már tudását, talpraesettségét – s most aktuálisan az EGOI-ra készül, az Európai Informatikai Lány Diákolimpiára. Vele beszélgettem a Neumann Társaság Báthori utcai irodájában – és általa közelebb kerültem a diákolimpiák világához is.

Az EGOI válogatóverseny eredményei

Az EGOI hazai válogatóversenyén Éles Júlia (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, 12. osztály) szerezte a legtöbb pontszámot, így kijut az Európai Leány Informatikai Diákolimpiára.

Szintén a diákolimpiára delegáltak közé került: Nagy Korina (Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét, 9. osztály), Nagy Boglárka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, 11. osztály), Fülöp Csilla (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, 11. osztály).

Szeretettel gratulálunk!

Nevezz a nevezetes versenyekre! Minden szinten IT

Alcím
Diákok és informatikatanáraik figyelmébe

Bizonyítsd, hogy mennyire penge vagy algoritmikus gondolkodásban – válj kódolózsenivé – akár lépj be a diákolimpiák világába! Először a hazai, nagy versenyeinket ajánljuk figyelmedbe. Ne felejtsd a határidőket, figyeld rendszeresen Tehetséggondozási Szakosztályunk oldalait! Felhívásunk diákoknak és felkészítőiknek szól, várjuk a nevezéseket.

Nemcsak Tokióban szurkolhatunk, hanem az informatika olimpikonjainak is!

Augusztus 8-án érnek véget a tokiói nyári olimpiai játékok – a pandémia miatt 2020-ról 2021-re tevődött sportesemény lázban tartja a világot. Az ókori eredetű – és 1896-tól immár a modern nemzetek sportolói között is megrendezett esemény szép üzenetet közvetít: tisztességes versenyről, fair play-ről, világhírről. Ezt az eszmeiséget viszik tovább a tantárgyakhoz kapcsolódó diákolimpiák is – melyek közül a Neumann Társaság felel az informatikai olimpikonok felkészítéséért, nem is akárhogy!