ICDL

Ingyenesen letölthető a Neumann Társaság frissített IT biztonsági tankönyve

Nagy érdeklődéssel fogadták a Neumann Társaság által kiadott IT biztonság közérthetően című könyv bővített verzióját, huszonnégy óra alatt több mint 1200-an töltötték le a hiánypótló tankönyvet. Az olvasó a tankönyvben átfogóan tájékozódhat az információbiztonság kérdéséről, különös figyelmet fordítva a gyermekek védelmére, a minket érő digitális fenyegetettségek felismerésére és elhárítására.

Beszámoló a Digitális készségek megújítása című eseményünkről

Társaságunk 2023. november 22-én, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) EPALE Magyarország felkérésére szervezte meg a minikonferenciának is beillő rendezvényt, mintegy 50 résztvevővel.

A digitális készségek megújításának témájáról hat felkért szakértő adott elő, a saját szakmai területüket fókuszba helyezve. Az alábbiakban összefoglaljuk a program szerinti sorrendben elhangzott előadásokat.

2024. február 1-től változik az ICDL vizsgaközpontok működési szabályzata

Mint minden évben, jövőre is február elsején lépnek életbe az ICDL vizsgaközpontok működési szabályzatának aktuális évre vonatkozó kisebb-nagyobb módosításai. Az utóbbi esztendőkben jelentős változást jelentett például a Sophia vizsgaszoftver használata, és ezzel az automatikus vizsgáztatás bevezetése, vagy akár a távoli vizsgák megszervezésének lehetősége.

Digitális készségek megújítása online workshop

A Neumann Társaság meghívja a tisztelt kollégákat a Digitális készségek megújítása címmel megrendezendő workshopjára.

Az esemény célja, hogy a résztvevők megismerjenek néhány olyan új lehetőséget, amellyel a digitális kompetenciákat a mai technikai feltételeknek megfelelően fejleszthetik a tanulásban, az oktatásban és az önkifejezés eszközeként.

Az esemény időpontja: 2023. november 22.

Az esemény helyszíne: online

PROGRAM

Magabiztosan és biztonságosan! - Meetup a kiberbiztonság jegyében

Magabiztosan és biztonságosan! címmel tartotta meg a Neumann Társaság könyvbemutatóját 2023. október 27-én. Az Európai Kiberbiztonsági Hónap keretében két, már korábban elkészült, azonban most nemrégiben megújított és aktualitásokkal kiegészített könyv került ismertetésre: az ICDL Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás és az IT biztonság közérthetően elnevezésű kötetek.    

ICDL Europe Forum

Az október 19-20-án Prágában tartott ICDL Európa vezetői értekezlet idén az országok közötti tapasztalatátadást tűzte ki céljául. Szalay Imre összegző gondolatait az alábbi írás foglalja össze.

Az ICDL vizsgaközpontok online minőségellenőrzése

Az ICDL vizsgaközpontok minőségellenőrzése áthelyeződött az online térbe. A Covid járvány megváltoztatta a minőségellenőrzések módját, ugyanis a korábbi, helyszíni, fizikai jelenléttel zajló ellenőrzéseket felváltotta a távolról, de az online térben mégis személyesen történő „látogatás”. Az eddigi tapasztalatok szerint a vizsgaközpontok számára is kedvező változás minden tekintetben megfelel a kapcsolattartás és a minőségi kritériumok vizsgálata céljának.

ICDL regisztrációs díj akció

Alcím
Még október végéig lehet kedvezményesen regisztrálni az ICDL-be

A regisztrációs díjkedvezmény szeptemberi, vagyis a 2023/24-es tanévnyitó vizsgaközponti fórumon történt bejelentése óta megsokszorozódtak a regisztrációk: a vizsgaközpontok már október közepéig 4-szer több regisztrációs számot igényeltek, mint az azt megelőző hónapban.

Már digitális tankönyvből ismerhetik meg az elektronikus aláírást az ICDL vizsgára készülők

Tartalmában és formátumában is aktualizált tankönyvet adott ki a Neumann Társaság az ICDL, vagyis a nemzetközi számítógép-használói jogosítvány (korábban: ECDL) Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás modulját teljesítők számára.