IIOT - International Informatics Olympiad in Teams

A 2025. évi informatikai és mesterséges intelligencia tárgyú diákolimpiai szezon magyar eredményei

A magyar tehetségek az idei évben megrendezett hat diákolimpián összesen 22 érmet és egy dicséretet szereztek, mely az eddig nyújtott legjobb teljesítmény.

Idén különösen büszkék vagyunk eredményeinkre, hiszen nagy múltú tehetséggondozó műhelyünk mentoráltjai keltik hazánk jóhírét a nemzetközi porondon. A diákolimpiák legrangosabbikának, az IOI-nak a nemzetközi éremtábláján Magyarország a hatodik helyen áll.

Két érmet is szereztek a magyar csapatok a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Idén Magyarország rendezte meg a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiát, amelyen négyfős középiskolás diákcsapatok mérik össze tudásukat komplex algoritmikus gondolkodást igénylő feladatok megoldásában. Az IIOT 2025-ön a magyar csapatok egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek, míg az aranyéremre jogosító pontszámot a mostani megmérettetésen egy bolgár és egy román csapat érte el.

Sajtóközlemény - 2025. június 3. 

IIOT Budapest, 2025

Május és június fordulóján, első alkalommal rendezi Magyarország a 2017-es alapítású, nagy presztízsű IIOT-t, ami a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (International Informatics Olympiad in Teams) rövidítése.

 

iiot-full

 

Beszámoló a 2025. évi Kódkupa döntőjéről

2025. március 9-én, vasárnap tartották a Budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban a Kódkupa idei döntőjét, melyre 10+1 csapat kapott meghívást, az online selejtezők eredménye alapján. A +1 csapat a ProgramPohár, az újoncok selejtezőversenyének győztese volt.

A Kódkupa a 7-12. évfolyamosok csapatversenye, ahol kötelezően egy iskolából kell összeállnia a 4 fős csapatnak.

Tanulmány a Kódkupa csapatversenyről

A 2021-ben debütált Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) hazai válogatóversenyéről, a Kódkupáról jelent meg tanulmány Blénessy Gabriella, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium digitális kultúra tehetséggondozó tanára tollából, „A Kódkupa verseny fejlődésének és népszerűségének vizsgálata” címmel az Iskolakultúra szakmai tud

Magyar arany az IIOT-n, a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Május 11. példátlan sikert hozott: a Szíria által rendezett idei IIOT – International Olympiad in Informatics világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium „42” elnevezésű csapata – Molnár István Ádám, Nagy Martin, Koós Andor és Szörényi Zalán András – nyerte.

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.