Informatikai tehetséggondozási tevékenység támogatása - NKFI Alapból megvalósuló projekt

Múzeumok Éjszakája az ITK-ban

A Neumann Társaság Informatikatörténeti Kiállítása interaktív programokkal készül a Múzeumok Éjszakájára. Az este folyamán megismerheted Magyarország egyik legismertebb matematikusának, az informatika nemzetközi úttörőjének, Kalmár Lászlónak az életét és pályáját. Találkozhatsz a hőskori személyi számítógépeket „barkácsoló” HCC klub tagjaival, kipróbálhatsz 40 éves mikroszámítógépekre készült régi és mai játékokat, sőt, a számítógépes játékprogramozás és a retro számítógépes replikaépítés fortélyaiba is bepillantást nyerhetsz.

Új ICDL modul bevezetésével készülünk a jövő tanévre

A mesterséges intelligencia új ICDL modul indulásának hivatalos bejelentése a kora ősszel megrendezésre kerülő ICDL konferencián lesz. Az Óbudai Egyetemen, 2025. október 2-án tartjuk személyes jelenléttel az ICDL vizsgaközpontok országos konferenciáját, amelyen kiemelt témaként a mesterséges intelligencia modul szerepel majd.

A nemzetközi ICDL programban már korábban megjelent az AI, vagyis az Artificial Intelligence modul.

Meghívó: Műhelyek és alapítók

A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tisztelettel meghívja Önt az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának

Műhelyek és alapítók

a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai, Mesterséges Intelligencia és Rendszertervezés, Irányítástechnika és Informatika Tanszékeinek alapító professzorai (Csáki – Frigyes – Schnell – Tuschák) című következő rendezvényére.

Átadták a legfontosabb hazai informatikai tanulmányi versenyek díjait

Három rangos hazai informatikai diákverseny közös díjátadóját tartották meg csütörtökön az ELTE Informatikai Karán: a Nemes Tihamér mérnök-kibernetikus, illetve Kovács Mihály piarista szerzetes, az első magyar középiskolai informatikatanár nevéhez fűződő versenyeken induló diákok az algoritmikus gondolkodási, programozási, illetve számítógép-használói készségeikben mérték össze tudásukat.

Sajtóközlemény (Budapest, 2025. május 9.)

Versenyeink ünnepélyes eredményhirdetése az ELTE Informatikai Karán

2025. május 8-án, 10.00-14.00 óra között tartjuk három, az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztálya és az ELTE Informatikai Kara általi együttműködésben szervezett verseny – úgymint: a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny, a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tanulmányi Verseny és a Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Verseny – ünnepélyes eredményhirdetését, melyre szeretettel várjuk a döntőbe jutott diákokat és felkészítő tanáraikat!

Női szakemberek adtak elő a Neumann Társaság Girls in ICT Day rendezvényén

2025. április 28-án lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervezett a Neumann János Számítógéptudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában.

A résztvevők az előadások során inspiráló életutakról, az informatikus pálya lehetőségeiről, szépségeiről és kihívásairól, valamint nőként az informatika területén betöltött szerepekről hallgathattak előadásokat.