ITF - Informatika-történeti Fórum

Filmvetítések és kiállítás Neumann János tiszteletére az MTA-n

Alcím
Az MTA Matematikai Osztályának ünnepi rendezvényei

Örömmel hívjuk fel a figyelmet az MTA Matematikai Osztályának ünnepi programsorozatára. A rendkívül gazdag kínálatban a 20. század egyik legjelentősebb matematikusára, Neumann Jánosra is méltóképp emlékeznek a szervezők.

Gondolatok Dömölki Bálint temetésén

Engedjék meg, engedjétek meg, hogy egy távolinak tűnő, de megítélésem szerint annál igazabb metaforikus gondolatra építsem emlékezésemet, amivel kapcsolatban egy szűkebb körben több mindent már Bálint 80-adik születésnapján is elmondtam, így legalább ő is hallhatta még… Akkori és mai gondolatom lényege:

Dömölki Bálint igazán nagy „karmester” volt.

Legendás felhasználói mutatják be Szegeden az idén 40 éves Commodore Amigát a Kutatók Éjszakáján

Az idén negyvenéves Commodore Amiga számítógép előtt tisztelgő időszaki kiállítás köré szerveződnek a Neumann Társaság (NJSZT) programjai a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában, a szeptember 27-én zajló Kutatók Éjszakája kapcsán. Az eseményre ellátogatók nem csak a számítógépes világ kulturális forradalmát elhozó géptípushoz kapcsolódó relikviákat ismerhetnek meg, hanem egyebek mellett találkozhatnak az amigás lemezújságként indult Guru számítógépes magazin alapítóival is.

Könyvajánló: Bitektől az e-Parlamentig

A közelmúltban jelent meg Kertészné Gérecz Eszter könyve, „Egy Neumann-díjas informatikusnő élettörténete” alcímmel.

A szerző szakmai pályafutása átöleli a magyar számítástechnika történetét az 1960-as évek közepétől, bepillanthatunk a pályáját kísérő nemzetközi szakmai szervezetekben való tevékenységébe, különleges és fontos utazásaiba, továbbá azokba a kihívásokba, amelyekkel több hazai államigazgatási szervezet, valamint a Parlament informatikai vezetőjeként kellett szembesülnie.

A legpompásabb emberi elme - Neumann 121

"A legpompásabb emberi elme" - mondta Szent-Györgyi Albert a december 28-án 121 éve született Neumann Jánosról.

Nemcsak a kortársai, a hozzá mérhető, zseniális tudósok tartották a körükből is leginkább kiemelkedő géniusznak, de az utókor is "az évszázad embereként", a jövő látnokaként gondol rá, a nagy racionalistára és nagy humanistára, aki - sok más tudományterület mellett - az informatikára is óriási hatást gyakorolt.