Kovács Attila-díj

Díjazottaink 2017

2017. november 28-án, a tizenegyedik Digitális Esélyegyenlőség konferencián (MI mit tud?), ünnepélyes keretek között került sor a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) 2017. évi díjainak átadására.

Díjazottaink 2016.

2016. november 29-én, a jubileumi, tizedik Digitális Esélyegyenlőség konferencián, ünnepélyes keretek között került sor az NJSZT 2016. évi díjainak átadására.

Az NJSZT 2015. évi díjainak átadása

2015. november 19-én, a 9. Digitális Esélyegyenlőség konferencián, ünnepélyes keretek között került sor az NJSZT 2015. évi díjainak átadására. A kitüntetéseket Dr. Friedler Ferenc, a Társaság elnöke, a Veszprémi Egyetem rektora adta át.

 

Neumann-díj

A Társaság névadójának emlékét hordozó éremmel 1976 óta évente egyszer azok tevékenységét ismeri el Társaságunk, akik a számítástechnikai kultúra kialakításában, a társadalom informatizálásában értek el jelentős eredményeket és az NJSZT-ben is eredményesen dolgoztak.

Átadták a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2014. évi kitüntetéseit

2014. november 20-án, a 8. Digitális Esélyegyenlőség konferencián, a Gellért Szállóban ünnepélyes keretek között került sor az NJSZT 2014. évi díjainak átadására. A kitüntetéseket Dr. Friedler Ferenc, a Társaság elnöke, a Veszprémi Egyetem rektora adta át.

Kitüntetésben részesültek a következők:

Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat - Kovács Attila-díj 2013

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) ismét közösen hirdeti meg Az év informatikai újságírója díjat, amely az elhunyt kiváló újságíró, Kovács Attila nevét viseli.

SAJTÓKÖZLEMÉNY - Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat

Budapest, 2013. július 18. – A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) ismét közösen hirdeti meg Az év informatikai újságírója díjat, amely az elhunyt kiváló újságíró, Kovács Attila nevét viseli.

Az NJSZT 2012. évi kitüntetettjei

Neumann-díj

A Társaság névadójának emlékét hordozó éremmel 1976 óta évente egyszer azok tevékenységét ismeri el Társaságunk, akik a számítástechnikai kultúra ki-alakításában, a társadalom informatizálásában értek el jelentős eredményeket és az NJSZT-ben is eredményesen dolgoztak.

A Díjbizottság egybehangzó döntése értelmében 2012-ben Neumann-díjban részesül