MIRK - Magyar Ifjúsági Robot Kupa

Magyar Ifjúsági Robot Kupa 2017

Beszámoló a MIRK2017 országos válogató versenyről

Tizenegyedik alkalommal került sor a RoboCupJunior nemzetközi verseny hazai minősítő versenyének megrendezésére az idén.

A hazai részvétel előzményének tekinthető, hogy a 2006-ban piacra került Lego NXT Mindstorms Edu robotkészletnek én voltam az első magyarországi vásárlója saját pénzből.  Ezzel akkor még csak a nyíregyházi diákok versenyképességének fejlesztését alapoztam meg a világméretű RoboCup-hoz csatlakozás céljából.

NJSZT által szervezett vagy támogatott informatikai versenyek

Az alábbi ábrán szerepelnek a számítástudománnyal, információs technológiákkal kapcsolatos fontos magyarországi versenyek. Nincsenek rajta a digitális írástudással kapcsolatos versenyek, valamint a regionális (általában megyei szintű) versenyek sem.
Az ábrán szaggatott vonalak jelzik a korosztály határokat (az első vonal felett vannak az 1-2. osztályosok, az első és a második vonal között a 3-4. osztályosok, …). Az egyes versenyek közötti nyilak a ráépülést mutatják.

Lehet jelentkezni a Magyar Ifjúsági Robot Kupára (a MIRK2015-re) a RoboCupJunior (RCJ) világverseny selejtezőjére

A versenyszámok: Futball Liga, MenekítőA/B Liga, Tánc Liga

A RoboCup egy kutatási oktatási projekt, amelyet USA, Japán és Németország kezdeményezett 1997-ben azért, hogy a robot fejlesztések és a mesterséges intelligencia kutatások előrehaladását teszteljék és serkentsék évről évre a világ valamelyik országában rendezett verseny és szimpózium formájában.