Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny

A legfontosabb hazai informatikai tanulmányi versenyek közel száz legjobban szereplő diákját díjazták

Három rangos hazai informatikai diákverseny közös díjátadóját tartották meg május 8-án az ELTE Informatikai Karán: a Nemes Tihamér mérnök-kibernetikus, illetve Kovács Mihály piarista szerzetes, az első magyar középiskolai informatikatanár nevéhez fűződő versenyeken induló diákok az algoritmikus gondolkodási, programozási, illetve számítógép-használói készségeikben mérték össze tudásukat. A korcsoportonként legjobban szereplő közel száz diák vehetett át oklevelet és stratégiai gondolkodást igénylő társasjátékot.

Átadták a legfontosabb hazai informatikai tanulmányi versenyek díjait

Három rangos hazai informatikai diákverseny közös díjátadóját tartották meg csütörtökön az ELTE Informatikai Karán: a Nemes Tihamér mérnök-kibernetikus, illetve Kovács Mihály piarista szerzetes, az első magyar középiskolai informatikatanár nevéhez fűződő versenyeken induló diákok az algoritmikus gondolkodási, programozási, illetve számítógép-használói készségeikben mérték össze tudásukat.

Sajtóközlemény (Budapest, 2025. május 9.)

Versenyeink ünnepélyes eredményhirdetése az ELTE Informatikai Karán

2025. május 8-án, 10.00-14.00 óra között tartjuk három, az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztálya és az ELTE Informatikai Kara általi együttműködésben szervezett verseny – úgymint: a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny, a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tanulmányi Verseny és a Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Verseny – ünnepélyes eredményhirdetését, melyre szeretettel várjuk a döntőbe jutott diákokat és felkészítő tanáraikat!

A 2024/25-ös Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny eredményei

2025. február 22-én tartották a verseny harmadik, országos fordulóját mindhárom korcsoportban, két helyszínen, az ELTE Informatikai Karon és Marosvásárhelyen.

Az I. korcsoport versenye háromórás volt, a II. és III. korcsoportoké négyórás.

Március 3-án publikáltuk a feladatokat, értékeléseket, megoldásokat, és ami a legfontosabb: a versenyeredményeket, melyek ide kattintva elérhetők.

A hosszútávú működés záloga, hogy csapatban dolgozzunk

Alcím
​​​​​​​Alelnökünk a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia elnökségében

Sikeres diákolimpiai szezonon vagyunk túl, melyet a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) koronázott meg. Tehetséggondozásért felelős alelnökünkkel, az ELTE IK adjunktusával, Erdősné dr. Németh Ágnessel beszélgettünk, akit beválasztottak a világverseny Nemzetközi Bizottságába. Mesélt a diákolimpiák kihívásairól, a magyar úttörők, Dr. Hanák Péter, Dr. Horváth Gyula és az idén elhunyt Dr. Zsakó László elismeréséről – és a tehetséggondozás megújulásáról is.

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

A 2023. évi informatikai versenyek díjkiosztói

2024. május 23-án lesznek a Neumann János Számítógéptudományi Társaság által gondozott informatikai versenyek ünnepélyes díjkiosztói az ELTE Informatikai Karán. A rendezvény helyszíne az ELTE IK, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C (Duna felőli bejárat, fszt.).

A szervezők nagy szeretettel várnak minden érintettet a díjátadóra és az előtte / utána szervezett programokra.

Az alábbi versenyek díjkiosztói vonatkozásában május 15-ig kötelező a regisztráció, ezen a közös űrlapon:

Több mint szellemi wellness: így tanulnak egymástól a tanárok

Alcím
InfoÉra 2022

November 24-26-án két év kényszerű szünet után ismét személyesen találkozhattak az informatikatanárok az InfoÉra konferencián. A Zamárdiban lévő Hotel Wellamarin most szellemi wellnessnek adhatott otthont: lehetőség volt tapasztalatcserére, az új, digitális kultúra című tantárgy bevezetésével és a tananyagban az algoritmizálás hangsúlyos megjelenésével kapcsolatos viták folytatására.