Neumann konferencia

A Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI éves konferenciája az MI-re, a holográfiára és az idei Neumann-díjasokra fókuszál

A Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI 2025. november 19-én tartja éves konferenciáját. Az eseményen Palkovics László professzor, mesterséges intelligencia kormánybiztos ismerteti, hogy Magyarország MI-stratégiáját milyen konkrét intézkedésekkel valósítja meg a kormány. A délutáni programban a holográfiától az agilis megközelítésig számos innováció kerül bemutatásra, valamint átadják a Neumann Társaság hagyományos díjait az idei kitüntetetteknek.

Informatikai szakembereket díjazott és kitüntette az év informatikai újságíróját a Neumann Társaság

Tizenhárom hazai informatikus szakember kiemelkedő munkásságát díjazta a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI a „Neumann után, szabadon” című konferencián. A társaság saját kitüntetései mellett idén a IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat posztumusz ítélték oda „a digitális kultúra úttörőjének”, a nemrégiben fiatalon elhunyt Szedlák Ádám újságírónak.

Magyar Informatika Napja konferencia

Alcím
a Neumann 120 emlékév nyitórendezvénye

1959. január 21-én jelentették be a sajtóban az első magyar elektronikus - a Neumann-elvek alapján működő - számítógépet, a szobányi méretű M-3-at. Ezt tekintjük a magyar számítástudomány megszületésének; a bölcső, melyből felnőtt a hazánkban ma erős informatikai tudomány és vállalkozási paletta. A Magyar Informatika Napja konferenciát erre emlékezve rendezzük meg az Óbudai Egyetemen, 2023.

Tizenhat szakember vehette át a Neumann Társaság idei díjait

A Neumann Társaság 2022. november 10-én, a SZTAKI nagytanácstermében megrendezett szokásos éves konferenciáján adta át tizenhat kiemelkedő hazai informatikus szakembernek az érdemeik elismeréséül járó plaketteket és emlékérmeket. A társaság saját díjai mellett az IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat is ezen alkalommal ítélték oda - első ízben két informatikai újságírónak is.

Neumann Konferencia - AI-től Z-ig

A Neumann Társaság vállalt küldetése szerint GPS-ként kívánja segíteni a társadalmat a digitális világban való tájékozódásban. Egy évente megrendezett, nagy konferencián nem veszhetünk el az utcák rengetegében, hanem néhány kereszteződésre, csomópontra koncentrálunk, de így is egy átfogó, felülnézeti látkép bemutatására törekedve. Informatika A-tól Z-ig, illetve: AI-tól (azaz MI-től) Z-generációig. 

Magyar Informatika Napja

Ünnepeljük együtt a magyar informatikát! 63 év telt el az első „mag” elültetésétől: 1959. január 21-én, az MTA Kibernetikai Kutatócsoportnak köszönhetően kezdett el működni az első magyar elektronikus számítógép, az M-3. Az informatikai értékek megőrzését és átörökítését vállaló Neumann Társaság egy online konferencián követi végig azokat a személyes tudásokat és objektív tendenciákat, amelyeknek köszönhetően a magyar IT mára egy terebélyes „fa” lett – és beszélünk a „gyümölcsökről”, a mai eredményekről a tudomány, a kormányzat, a gazdaság területén.

A Neumann Társaság konferenciája az IT mélységeiről

Idén a felkért előadóktól azt kérte a társaság, hogy vizsgálják meg, szakterületük esetében a legújabb technológiai fejlesztések milyen hatással vannak a mindennapi életünkre. Merre tovább, hogyan lehet elősegíteni egy élhetőbb, biztonságosabb világ megteremtését a technológia segítségével?

„Ragyogó szervezés, előadók, témák és moderátor!!! De azért a személyes kapcsolatok lehetősége hiány, akár vegyes konferencia is jó lenne!” – egy a jellemző visszhangok közül.

NEUMANN KONFERENCIA 2021

Alcím
DEEP IT – jövőképek, háttértendenciák a Neumann Társasággal

2021-ben november 10-én (14:00-tól 17:45-ig) tartjuk meg a Neumann Konferenciát online térben. Professzionális platformon interaktív konferenciaélményt nyújtunk a regisztrált résztvevőknek. Tematikánkban aktuálisak és jövőorientáltak igyekszünk lenni, egyúttal reagálni a pandémia okozta kihívásokra, amelyek az IT-szektort érték.  

Az előadások során egyaránt terítékre kerülnek: