Orvos-biológiai Szakosztály
Dr. Simon Pál halálára
Megrendüléssel értesültünk hogy tagtársunk és barátunk dr. Simon Pál 2025. dec. 14-én, 87 éves korában eltávozott közülünk. Egy olyan szakembert veszítettünk el, aki meghatározó szerepet játszott az egészségügyi informatika hazai fejlődésében, és munkájával hosszú távon is maradandó értéket teremtett.
Fókuszban a jövő digitalizált egészségügye
A Neumann Kollokvium, az NJSZT Orvos-biológiai Szakosztály által szervezett, több évtizedes hagyományokkal bíró, szakmai-tudományos éves konferenciája az orvos- és műszaki egyetemek, a kormányzat, kutatóintézetek, egészségügyi intézmények, valamint ipari partnerek kutató- és fejlesztő műhelyeinek részvételével.
XXXVIII. Neumann Kollokvium
A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya és az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara 2025-ben immár 38. alkalommal rendezi meg kongresszusát, a Neumann Kollokviumot Budapesten. A hazai egészségügyi informatika több évtizedes hagyományokkal bíró szakmai seregszemléje szeretettel várja az egyetemek, kutatóintézetek, egészségügyi intézmények, valamint ipari partnerek kutató- és fejlesztőműhelyeinek bemutatkozását.
A Tudományos Bizottság elnöke: Prof. Dr. Kovács Levente, az NJSZT elnöke.
A nagy nyelvi modell, a „legsikeresebb” mesterséges intelligencia algoritmus az egészségügyben - hol is tartunk 2025 márciusában?
A Neumann Társaság Orvos-biológiai Szakosztályának 2025-ös első mini szimpóziuma a mesterséges intelligencia egy különösen sikeres válfajával foglalkozik, mely (látszólag hirtelen) az orvoslás mindennapjaiba is beférkőzött: 2022 decembere óta érhető el széles körben egy beszélgető felületen egy úgynevezett nagy nyelvi modell (LLM).
Beszámoló a 37. Neumann Kollokviumról
A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya (NJSZT OBSZ) és a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete 2024. december 6-7. között 37.
XXXVII. Neumann Kollokvium
A szervező bizottság nevében szeretettel meghívom a 2024. december 6-7-én tartandó XXXVII. Neumann Kollokviumra, a számítástechnika orvosi és biológiai alkalmazásának leggazdagabb hagyományú konferenciasorozatának következő rendezvényére.
Helyszín: Szent-Györgyi Albert Agora (Szeged, Kálvária sugárút 23).
EESZT újratöltve - Magyar Elektronikus Egészségügy eredményei és továbbfejlesztése
Dátum: 2024. március 22., péntek⋅14.30 - 17.00
Helyszín: Egis Tudományos és Technológiai Központ, 1106 Budapest, Keresztúri út 11
Tervezett program:
Az ESZFK ügyvezetői köszöntő és keretelőadás után, az egészségügy szak-, alap- és gyógyszerellátási területeit képviselő meghívottak 10-10 perces témafelvezető előadásokat tartanak.
Neumann Kollokvium 2023 - a #neumann120 jubileum jegyében
A Neumann Kollokvium idén Veszprémben került megrendezésre a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara és a VEAB Egészségügyi Informatikai Munkabizottsága együttműködésével. A konferenciának érdekes aktualitást adott a Neumann-emlékév.
IME - Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferencia
Az idén is megrendezésre kertülő IME – Egészségügyi Infokommunikációs Konferencia (Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság)
2023. május 11-én (csütörtökön) lesz megtartva a Béke Hotelben. A 3. szekcióban fontos információk lesznek hallhatók az EESZT-vel kapcsolatban.
Az elhangzó 18 előadás közül különösen ajánljuk az államtitkári előadást, valamint Szócska Miklós jövőbe mutató elemzését az adatvezérelt egészségügyről.
Részletes program a csatolmányban!
Pagination
- Page 1
- Next page