Orvos-biológiai Szakosztály

Az egészségügyi rendszerek adatbiztonságával kapcsolatosan felmerülő kérdések

Alcím
a létfontosságú rendszerek és létesítmények kapcsán kidolgozandó üzemeltetői biztonsági terv

Az NJSZT Orvos-biológiai Szakosztály következő tudományos rendezvényére invitálja az érdeklődőket. A rendezvény részletes programját hamarosan közzéteszik.

A tudományos ülésen való részvétel díjmentes.

Közösségben jobb! Szakosztályaink tevékenységei

Múlt héten területi szervezeteink múlt évi tevékenységeiből és idei terveiből szemezgettünk, jelen cikkünkben a szakmai közösségeinkben folyó, rendkívül sokszínű munkákba szeretnénk bepillantást engedni.

Most sem a "teljesség igénye" vezérel minket, hanem az a szándék, hogy a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által támogatott és ösztönzött munkálatok gazdagságát – és ezzel az IKT-tudományok szépségeit is fókuszba helyezzük.

Közösségben jobb! – Társaságunk segít, hogy egy-egy témakör kutatói, oktatói közösen alkothassanak.

Telemedicina Konferencia 2016

Tiszteletttel meghívjuk a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya,
a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete és
a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Szoftverfejlesztés Tanszék közös rendezvényére.

Egészségügyi tartalmak megjelenése az interneten

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály havi ülései keretében 2016 áprilisában az Interneten megjelenő tartalmak hitelességi kérdéseit tárgyalja. A rendezvény célja az aktuális helyzet több irányú megvilágítása után egy szakmai műhelymunka inicializálása annak érdekében, hogy hamis tartalmak minél kevésbé keseríthessék betegeink sorsát, terheljék az egyébként is igen szűkre szabott orvos-beteg találkozásokat.

 

Program

 

Az egészségügyi adatok elérhetősége, értelmezése, relevanciája a döntéshozatal szempontjából

Tisztelt Szakosztályi Tagok és Érdeklődők!

Szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) soron következő ülését, melynek címe: Az egészségügyi adatok elérhetősége, értelmezése, relevanciája a döntéshozatal szempontjából.

Előadók:  Dr. Kincses Gyula, Tokaji Károlyné (főosztályvezető, KSH), Páll Szilárd (KSH)
Moderátor: Dr. Dózsa Csaba  

Háttéranyagok:
nemzeti egészségügyi számlák (NESZ)

XXVIII. Neumann Kollokvium

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya 2015-ben immár 28. alkalommal rendezi meg kongresszusát, a Neumann Kollokviumot. A hazai egészségügyi informatika - több évtizedes hagyománnyal rendelkező - seregszemléje sok szeretettel várja az egyetemeken, kutató intézetekben, egészségügyi intézményekben, az ipari partnereknél működő kutató- és fejlesztőműhelyek bemutatkozását. A rendezvényhez kapcsolódó kiállítótér lehetőséget ad piaci szereplők megjelenésére is.

Fő témák 2015-ben:

Mobil gyógyszer-informatika | Elektronikus Egészségügy | Magyar elektronikus és mobil gyógyszer-információs szolgáltatások a betegellátásban

Tisztelettel meghívjuk az NJSZT Orvos-biológiai Szakosztály és a

Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Közszolgálati Kar, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Továbbképző Intézet közösen szervezett tudományos ülésre, melynek témája

Mobil gyógyszer-informatika | Elektronikus Egészségügy|Magyar elektronikus és mobil gyógyszer-információs szolgáltatások a betegellátásban

Tervezett program

14.00 - 14.15 Gyógyszerrel kapcsolatos mobil applikációk Android platformon
Dr. Bertalan Lóránt, SE ETK, ÁEEK

Krónikus Betegség Menedzsment

Krónikus Betegség Menedzsment
Klinikai igény - Technikai lehetőség - Gazdasági megvalósíthatóság

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya,
A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság és
Az Uzsoki utcai Kórház közös tudományos ülése
2015. április 10, péntek 13.30-16:30, Uzsoki Kórház Tanácsterem

Üléselnök: Ficzere Andrea, Kósa István, Dózsa Csaba