Paks Városi Szervezet

Megyék mozaikja - Területi szervezeteink munkái

Megyék mozaikja

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szerte az országban működtet területi szervezeteket, melyek – az országos jelentőségű szakmai közösségeink mellett – nagyon fontos alkotóelemei Társaságunknak. Közvetítik az NJSZT által képviselt értékeket – és új, élő, helyi közösségeket hoznak létre.

CeBIT 2016

A CeBIT (eredeti jelentését már jóval meghaladó betűszó németből kifejtve: Centrum für Büroautomation, Informationstechnologie und Telekommunikation) egy kisebb jubileumhoz ért - 30. alkalommal rendezték meg Hannoverben. Bár kiterjedésében, kiállítói létszámban kisebb már, mint fénykorában és az üzletkötések volumene, bejelentések száma szerint az amerikai COMDEX mindig is megelőzte, mégis ez a világ legnagyobb informatikai szakkiállítása.

NJSZT tisztújítás Pakson

Az újraalakulás óta eltelt évek alatt megcsappant a szervezet tagsága (52/33) – nyugdíjba vonulás, elköltözés, más irányú érdeklődés és sajnos elhalálozás is szerepeltek az okok között. A meghirdetett időpontig (2011. szeptember 19. 13:00) nem jelent meg a tagság fele, így az összejövetel a szabályok szerint fél órával halasztódott – akkorra is alig-alig néhányan jelentek meg, de a szavazás megtartható volt.