tananyag
Megjelent az ICDL Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás tankönyv frissített kiadása
Az ICDL program moduljai között már sok éve szerepel az Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás vizsgamodul. A tananyag előző, 2.0 verziója 2023 februárjában látott napvilágot, és a mostani módosításra azért volt szükség, mert a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) bevezetésével új elektronikus aláírás alkalmazása vált lehetővé.
Ingyenes programozás tananyagok
Az Akadémia Határok Nélkül Alapítvány és önkéntes fordítói több, mint 3 éve dolgoznak a Khan Academy, a világ egyik legnépszerűbb angol nyelvű oktatási platform honosításán, melynek eredményeképpen 2019 augusztusában elindult a magyar Khan Academy oldala.
A koronavírus-vészhelyzet alatt az interneten keresztül is le lehet tenni az ECDL-vizsgát
A személyes kontaktusok elkerülése érdekében koronavírus-vészhelyzet alatt webkamerával, mikrofonnal felszerelt saját számítógépükről is teljesíthetik az ECDL-vizsgát a képzés résztvevői - jelentette be a nemzetközi számítógép-használói jogosítvány képzési programjának hazai működését felügyelő Neumann Társaság. Az elmúlt hétvégén a szokásosnál is nagyobb érdeklődés mellett lezajlott a Nemes Tihamér Online Programozási Verseny is, amelyre három régióbeli országból is bejelentkeztek versenyzők.
Online feladatbankkal segíti az informatika érettségire készülő diákokat a Neumann Társaság
Internetes feladatbankkal segíti a Neumann Társaság és ELTE IK a programozás érettségire készülő diákok, illetve az őket felkészítő tanárok munkáját. A Mester.inf.elte.hu című honlap adatbázisa a 2005 és 2017 közötti összes közismereti emelt és szakmai programozás érettségi feladatot tartalmazza. Az oldalra a diákok hat különböző programnyelven feltölthetik a kódjukat, a szerver pedig automatikusan kiértékeli a munkájukat. A rendszerben a tanárok nyomon követhetik diákjaik tevékenységét.
Ingyenesen letölthető közösségimédia-kisokost adott ki a Neumann Társaság
Már a lájkolást is tanulni lehet: a Neumann Társaság ingyenesen elérhetővé tette nemrég bevezetett új, a közösségi média tudatos használatát célzó ECDL vizsgamoduljának alapjául szolgáló ismereteket tartalmazó kisokosát. A .pdf formátumban letölthető kiadvány tíz, manapság népszerű közösségi szolgáltatás működésébe enged betekintést a Facebooktól a podcastokig.
MI mindent kell tudnunk? – EDLRIS
Határon átívelő program keretében robotika és mesterséges intelligencia tananyagfejlesztés valósul meg a Grazi Műszaki Egyetem vezetésével, konzorciumban a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, az Osztrák Számítógép-tudományi Társaság, a Burgenlandi Pedagógiai Főiskola és a Széchenyi István Egyetem részvételével.
A február 28-án tartott projektértekezleten kialakult a tananyagok tematikája és a közös kommunikációs stratégia.
Biztonságtudatosság újratöltve - (IT biztonság közérthetően)
Az IT biztonság témája megkerülhetetlenül fontos, hiszen a kibertámadások ma már egész nemzeteket, cégeket, de a mindennapi felhasználót is naponta érintő veszélyforrások. Az infokommunikációs eszközök ma már behálózzák munkahelyeinket, háztartásainkat, gyakorlatilag egész életünket.
IKT – Interaktivitás, Kreativitás Tanároknak
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ingyenesen letölthető IKT pedagógusoknak tananyaga az iskolaév kezdetével ismét a sajtó érdeklődésének h
Örülj a változatosnak! – új tanév, új kihívások
Holnap itt a szeptember, a tanévkezdés kihívást jelent nemcsak diákoknak, de a pedagógusoknak is. Érdemes felidézni az első magyar középiskolai informatikatanár, Kovács Mihály tanácsát, még a hatvanas évekből: „Örülj a változatosnak, ne ijedj meg a merész fordulatoktól!” Ő sosem haladt „előzőleg kitaposott nyomokon, akárhány évben szinte kézzelfoghatóan érezte, hogy ahogyan előzőleg haladt, az már teljesen elavult, és teljesen új irányba kell indulnia.”
Pagination
- Page 1
- Next page