Tehetséggondozási Szakosztály

Megrendeztük a 2026. évi magyar Nyári Mesterséges Intelligencia válogatóverseny országos döntőjét

A tét a nyári felkészítőtáborba jutás volt. A döntőben 20 diák mérte össze tudását 9 különböző városból, bizonyítva, hogy Magyarországon egyre erősebb és lelkesebb a mesterséges intelligencia iránt érdeklődő fiatalok közössége.

Megtartották az NJSZT-ELTE IK közös versenyeinek hagyományos díjátadóját

A 2025/26-os tanév fontos informatikai tanulmányi versenyeinek díjait adták át május 7-én az ELTE Informatikai Karán, a Neumann Nap keretében. A versenyeket a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és az ELTE Informatikai Kara (ELTE IK) együttműködésben szervezi.

Sajtóközlemény (Budapest, 2025. május 8.)

 

Sikeresen lezajlott a Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Verseny döntője

2026. április 18-án rendezték meg a Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Verseny első fordulóját, amelyen országszerte mintegy 600 diák vett részt saját iskolájában. A megmérettetésből a legjobb 200 versenyző jutott tovább az országos döntőbe.

Két ezüstérmet és egy bronzérmet szereztek a magyar diákolimpikonok a mesterséges intelligencia téli olimpiáján

Kiemelkedő magyar sikerek születtek az International Winter AI Olympiad (IAIO) 2026 nemzetközi versenyén: a szlovéniai Ljubljanában, február 23. és 27. között megrendezett téli mesterséges intelligencia diákolimpián Ungár Vince és Szilágyi Balázs ezüstérmet, míg Lehotai Gergely bronzérmet nyert. A versenyen szintén kiválóan szerepelt Graselly Bence diákolimpikon.