Tehetséggondozási Szakosztály

Két arany és két bronz: a magyar csapat minden tagja érmet szerzett a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

Harminc éve nem látott eredményt ért el a négytagú magyar csapat a Bolíviában megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián 84 ország 330 diákja között. A komplex algoritmikus gondolkodást igénylő feladatok magas színvonalon való megoldásának jutalma két arany- és két bronzérem.

Sajtóközlemény (Budapest, 2025. augusztus 4.)

Két arany és két ezüst: magyar éremeső az Európai Lány Informatikai Diákolimpián

Mind a négy magyar középiskolás induló érmet szerzett az idén Bonnban megrendezett Európai Lány Informatikai Diákolimpián (EGOI), amelyen hatvan ország közel 230 diákja mérte össze tudását. Az idén az ötödik alkalommal megrendezett EGOI célja, hogy bátorítsa a női tehetségeket az informatikai pályán, hiszen mind világszerte, mind itthon a szükségesnél kevesebb nő dolgozik ezen a területen. Az itt szerzett idei két arany- és két ezüstérem ezért kiemelkedő eredménynek számít.

Három magyar érmes a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián

Egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar diákolimpikonok az idén Kolozsváron megrendezett Közép-Európai Informatikai Diákolimpián. A hétvégén véget ért CEOI régiónk legjelentősebb informatikai tanulmányi versenyének számít, az ezen a versenyen jól szereplő diákok komoly esélyekkel indulnak a következő években a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián is.

Budapest, 2024. július 14. – Sajtóközlemény

 

Bolíviába és a tehetséggondozás csúcsaira készülve…

A június 9-i héten, a Pünkösd utáni napokban rendeztük meg az IOI (Nemzetközi Informatikai Diákolimpia) és a CEOI (Közép-Európai Informatikai Diákolimpia) felkészítőtáborait az ELTE Informatikai Karán, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A regionális- és a nemzetközi olimpia magyar delegáltjai készültek a nemzetközi versenyekre. Tehetséggondozási Szakosztályunk elnöke, Erdősné dr.

A versenyprogramozás sakkban tart?

A múlt héten nemcsak az eJOI (Európai Junior Informatikai Diákolimpia) felkészítőtáborára került sor az ELTE Informatikai Karán, de az IOI (Nemzetközi Informatikai Diákolimpia) és a CEOI (Közép-Európai Informatikai Diákolimpia) felkészítőire is, ezúttal is a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának tagjai és az ELTE oktatói készítették fel a regionális- és a legtekintélyesebb világverseny diákolimpikonjait, a válogatóversenyen kiemelkedően szerepel

Juniorok az európai verseny kapujában

A múlt héten rendeztük meg az eJOI, azaz az Európai Junior Informatikai Diákolimpia felkészítő táborát az ELTE Informatikai Karán, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának tagjai nagy munkát fektettek abba, hogy a legifjabb, 7-8. osztályos diákok felkészülten és önbizalommal mehessenek a rangos nemzetközi versenyre. De a felkészítő tábor nem csak a négy lehetséges delegáltnak szólt, szélesebb kör is részt vehetett az izgalmas előadásokon és tartalmas, játékos szabadidős programokon.