területi szervezet

LEGO robot építő és programozó verseny NJSZT támogatással

Május 30-án, Szombathelyen másodízben került megrendezésre a LEGO robot építő és programozó verseny. Az egész napos verseny két versenyszámot tartalmazott, az egyik a rendezők által megtervezett akadálypályán a konténerek megfelelő áthelyezése, míg a másik versenyszám a robotszumó verseny. A rendezők alapvetően Vas megyei iskolások jelentkezését várták, de örömünkre szolgált, hogy Szeged városából is érkezett két csapat a versenyre.

EDLRIS Robotika alapozó képzés Szombathelyen

Az NJSZT részvételével teljesen új, nemzetközi rendszer született a robotokkal és intelligens rendszerekkel kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körű terjesztése érdekében. E jövőt befolyásoló képzések első, hazai pilotjára Szombathelyen került sor májusban. A résztvevők nagyon élvezték a feladatot - és olyan izgalmas témákban mélyedtek el, melyek nemcsak ellenállhatatlanul érdekesek, de komoly helyzeti előnyt jelentenek a későbbi boldogulásban.

Hajrá lokálpatrióták!

Az NJSZT Piliscsaba-Esztergom Területi Szervezete lelkes lokálpatriótákat tömörít, akik a hétvégén két helyi eseményben is közreműködnek: a Madarak és Fák Napján mobil fotóklubjuk serénykedik, a Szepesi-napra robotbemutatóval készülnek.

Szepesi-nap családoknak, kicsiknek és nagyoknak 2019. május 18-án 9 órától Piliscsaba, József Attila u. 2.

SÖRINFO 2019

A korábbi hagyományokat követve ez évben 2019. május 29-én (szerda) délután 17.00-kor, a Régi Vigadó éttermében illetve kerthelyiségében kerül megrendezésre a „SÖRINFO 2019” az NJSZT Hajdú-Bihar Megyei területi szervezetének szervezésében.

A rendezvény szakmai részében  Hirsch Gábor: Hogyan tompítsuk a GDPR okozta fejfájást? címmel tart előadást (NJSzT IT biztonsági szakosztály).

A részvétel NJSZT tagoknak ingyenes.

A rendezvényre Önt és munkatársait tisztelettel meghívjuk!

Második alkalommal startol a Szombathelyi robotépítő és programozó csapatverseny

Alcím
Robotikai tehetséggondozás – az NJSZT támogatásával

2018-ban, öt magánszemély elhatározásából, valamint több iskola és oktatási szervezet támogatásával valósítottuk meg az Első Szombathelyi Robotversenyt. A Műszaki és Természettudományi Kultúráért Egyesület 2019-ben is meghirdeti a Szombathelyi robotépítő és programozó csapatversenyt, - döntően - Vas megyei tanulók részére.

InnoPécs2019

Az NJSZT Baranya Megyei Területi szervezete társszervezésében InnoPécs2019 szakmai napot szerveznek Pécsett. A rendezvény programjai: sikeres startupok előadásai, pécsi innovatív vállalkozások kiállítása - állásbörze, pécsi innovatív vállalkozások bemutatkozása, networking.

A rendezvény keretein belül InnoPécs International 2019. néven angol nyelvű üzleti konferenciát szerveznek, ahol a dél-dunántúli régió döntéshozói kulcsfontosságú kérdéseket vitatnak meg az IKT szektor jövőjéről.

Robothajnal robotkakassal - MIRK2019

Azt már mindannyian tudjuk, hogy robothajnal hasad, a robotika és mesterséges intelligencia annyira fontos területek, hogy az ipar, a gazdaság, a mindennapi élet minden területét át fogják alakítani – és ennek első sugarai, jelzései már érezhetőek mindenki számára.

Hogy a robothajnalt robotkakas jelzi, azt csak az tudja, aki ellátogatott a Magyar Ifjúsági Robot Kupa nyíregyházi döntőjére, ahol brémai robotmuzsikusok húzták el a nótánkat.