Hírarchívum

Elhunyt Kovács Győző

Megrendülten és szomorú szívvel tudatjuk, hogy 2012. december 18-án este életének 80.

Informatika Történeti Kiállítás nyílt Szegeden

Az ATV Start Plusz című műsorának vendége volt Alföldi István, ügyvezető igazgató.

Sikeresen vizsgázott az NVDA az ECDL vizsgán!

Számos látássérült tette már le sikeresen az ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) moduljait.

A jövő múltja - Informatika-történeti kiállítás

Európában egyedülálló, több ezer darabból álló informatika-történeti kiállítás nyílt meg 1300 négyzetméteren Szegeden az Agorában, 2012.

22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny (2012/2013-as tanév)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Innovációs Szövetség, valamint az MTVA immár 22.

A közösségi oldalak akadálymentesítéséről fogyatékkal élő emberek számára

A Fogyatékkal Élő Emberek Világnapja 2012-es mottója: ‘A korlátok lebontása: egy befogadó és elérhető társadalom létrehozása mindenki számára’.

Az NJSZT 2012. évi kitüntetettjei

Neumann-díj A Társaság névadójának emlékét hordozó éremmel 1976 óta évente egyszer azok tevékenységét ismeri el Társaságunk, akik a s

A 6. DE! konferencia képekben - 2012.11.15.

A rendezvény képei itt tekinthetők meg.

Telt házas érdeklődés a 6. DE! konferencián

Információs társadalom – Áttörés, vagy…?!

6. DE! konferencia - letölthető eladások

6. DE! konferencia program

Az elnökség 2012. november 6-i ülése

Napirendi pontok:  A Díjbizottság javaslata Elnökség 3 éves beszámolójának előkészítése A Jelölőbizottság

Információs és kommunikációs megoldások az öregedő társadalom javára

Európai parlamenti képviselők határozottan támogatják az AAL Közös Program folytatását.

Az informatika és az új közoktatási kerettanterv

Az új NAT az informatikai műveltségterületet elvileg kiemelten kezeli.

ECDL Fórum 2012

Idén október 17-19 között Norvégiában, Oslóban tartotta éves vezetői értekezletét a nemzetközi ECDL Alapítvány.

A SZÁMALK Oktatási és Informatikai Zrt. az EU által támogatott nemzetközi innovációtranszfer projektben vesz rész

A SZÁMALK Oktatási és Informatikai Zrt. az EU által támogatott nemzetközi innovációtranszfer projektben vesz rész:

Tizenöt XIII. kerületi kismama sikeres ECDL vizsgája

2012. október 16-án dr.

Az AAL Közös Program vitadélutánja az Európai Parlamentben

Az AAL Közös Program „2014-2020 – Az öregedő társadalom kezelése és egyben a fenntartható, ötletes vállalkozások támogatása: a

A Fehér Bot napja alkalmából megjelent a beszélő Linux legújabb 3.0 kiadása

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány fejlesztéseként megjelent a beszélő Linux kiadás legújabb változata, a BeLin 3.0 verziója.