A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a 2014/2015-ös tanévre is meghirdeti a Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Versenyt általános és középiskolai tanulók számára.
A versenyt három fordulóban rendezzük meg: az első (iskolai) fordulóból továbbjutó versenyzők közül a második (területi) fordulóban legjobban szereplők jutnak be a harmadik fordulóba, a döntőbe.
A verseny tárgya, követelményei a programozási kategóriában:
- informatikai és programozási alapismeretek, felhasználói és kezelői felületek kialakítása, különféle stílusú programozási nyelvek főbb jelemzői,
- informatika-alkalmazási alapismeretek az iskolai közismereti tárgyak, valamint az egyszerű adatfeldolgozás stb. témaköréből,
- problémamegoldás alapvető algoritmusok segítségével,
- rendszerszemléletű feladatmegoldás, programok kidolgozása.
A verseny tárgya, követelményei az alkalmazási kategóriában:
- szövegszerkesztés,
- ábra- és képszerkesztés,
- táblázatkezelés,
- honlapszerkesztés,
- prezentáció.
A versenyt két korcsoportban, a II. korcsoportban két kategóriában hirdetjük meg:
I. korcsoport, programozási kategória: 5-8. évfolyamosok
II. korcsoport, programozási és alkalmazási kategória: 9-10. évfolyamosok, valamint középiskolák 9-11. előkészítő évfolyamosai (nyelvi előkészítő, Arany János program, …)
Az iskoláktól 2014. október 15.-ig várjuk a jelentkezéseket a nemestihamer@inf.elte.hu elektronikus címre.
A jelentkezésnek tartalmaznia kell
- az iskola nevét, címét, telefonszámát, elektronikus címét (nyilvános elektronikus címet kérünk, amely külső hálózatról is elérhető és a versenyért felelős tanár naponta olvassa),
- a résztvevő tanulók számát kategóriánként és korcsoportonként,
- a versenyért felelős tanár nevét.
A jelentkező iskolák a jelentkezésről fél-automatizált visszaigazolást kapnak, a verseny részletes leírását tartalmazó verseny évkönyvet az első forduló feladataival együtt postázzuk. A verseny honlapján (http://tehetseg.inf.elte.hu) minden további információ elérhető.
A verseny mindhárom fordulójában központi feladatsort oldanak meg a versenyzők, amelyet a javítók központi értékelési útmutató szerint javítanak. A versenyen semmilyen segédeszközt nem szabad használni.
Az első, iskolai versenyforduló ideje a programozás kategóriában: 2014. november 5. szerda (1. korcsoport 14.00‑16.00 óra), 2014. november 6. csütörtök, (2. korcsoport: 14.00‑17.00 óra).
Az I. korcsoportban az első fordulóban a versenyzőknek 3-5 kisebb feladatot kell megoldaniuk papíron, a saját iskolájukban. A feladatok között van olyan, amelyet választhatóan vagy számítógépen, vagy számítógép nélkül lehet megoldani.
A II. korcsoportban az első fordulóban a versenyzőknek 5-10 kisebb feladatot kell megoldaniuk papíron, a saját iskolájukban.
A dolgozatok megíratásával és kijavításával kapcsolatos költségeket az iskola viseli.
Az első, iskolai versenyforduló ideje az alkalmazási kategóriában: 2014. november 12. szerda, 14.00 ‑ 17.00 óra. Az első fordulóban a versenyzőknek 3-8 kisebb feladatot kell megoldaniuk számítógépen, a saját iskolájukban. A dolgozatok megíratásával és kijavításával kapcsolatos költségeket az iskola viseli.
A programozás kategóriában – MS Visual Basic 2010 Express, Geany 1.22 (Free Pascal) – fpc 2.6.0 fordítóval, gcc 4.6.2-1, MS Visual C# 2010 Express, Lazarus (Delphi) – fpc 2.6.0 fordítóval, Code::Bocks 10.05 – gcc fordítóval, Java SE JDK7 a versenyzők választása szerint, IBM számítógépen, Linux, illetve MS-Windows 7 operációs rendszer alatt.
Az alkalmazás kategóriában a versenyzők választása szerint vay vagy MS-Windows 7 vagy Ubuntu 12.04, SuSe Linux 12, Red Hat Linux 9, Debian Linux 3 operációs rendszer alatt: MS Office 2007 (Access 2007, Excel 2007, Word 2007, Powerpoint 2007) vagy MS Office 2010 (Access 2010, Excel 2010, Word 2010, Powerpoint 2010), OpenOffice.org 3.4.0, LibreOffice 3.5.5, MySQL, Paint, GIMP 2.8.2, SharePoint Designer 2007, KompoZer.
Az egyes versenyhelyszíneken lehet az előbbieknél magasabb verziószámú fordítóprogram, erről az illetékes versenybizottság értesíti a versenyzőket.
A dolgozatokat az iskolákban javítják a központilag küldött javítási útmutató alapján. Programozási kategóriában a legalább 80, alkalmazási kategóriában a legalább 160 pontot elért dolgozatokat az iskolák eljuttatják a területileg illetékes regionális versenybizottságokhoz (programozás kategóriában november 30-ig, alkalmazás kategóriában december 15-ig). A második fordulóba jutás ponthatáráról a regionális versenybizottságok döntenek, a rendelkezésre álló számítógépek száma alapján, amelyről az iskolákat a programozási kategóriában 2014. december 14-ig, az alkalmazási kategóriában 2015. január 18-ig értesítik.
A második, területi versenyforduló ideje a programozási kategóriában: 2015. január 10., szombat, (1. korcsoport: 10.00‑13.00 óra, 2. korcsoport: 10.00‑15.00 óra). A területi fordulókat a Nemes Tihamér OITV regionális versenybizottságai rendezik (minden megyében legalább egy, a nagyobbakban több helyszínen), együttműködve a Megyei Pedagógiai Intézetekkel, valamint az NJSZT megyei szervezeteivel. A területi fordulóban a versenyzőknek három-öt kisebb programot kell megírniuk, automatikus online értékelő rendszert használva.
A második, területi versenyforduló ideje az alkalmazási kategóriában: 2015. február 7. szombat, 10.00 ‑ 15.00 óra. A területi fordulókat a Nemes Tihamér OITV regionális versenybizottságai rendezik (minden megyében legalább egy, a nagyobbakban több helyszínen), együttműködve a Megyei Pedagógiai Intézetekkel, valamint az NJSZT megyei szervezeteivel. A területi fordulóban a versenyzőknek három-nyolc kisebb feladatot kell megoldaniuk
A dolgozatokat a regionális versenybizottságok javítják a központilag küldött javítási útmutató alapján. Az itt szerzett pontokhoz hozzáadják az első fordulós pontszám 25%-át. Programozási kategóriában a legalább 80, alkalmazási kategóriában a legalább 160 pontot elért dolgozatokat eljuttatják az országos versenybizottsághoz. A harmadik fordulóba jutás ponthatáráról az országos versenybizottság dönt, a rendelkezésre álló számítógépek száma alapján, amelyről az iskolákat 2015. február 9-ig, illetve február 28-ig értesíti.
A harmadik, döntő fordulót Budapesten tartjuk. A döntő helyszíne az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara (Budapest XI, Pázmány Péter sétány 1/C).
A programozási kategóriában 2015. február 28-án, szombaton (1. korcsoport: 10.00 ‑ 13.00 óra, 2. korcsoport: 10.00‑16.00 óra). A döntőben a versenyzőknek 3-5 nagyobb programot kell megírniuk a fent felsorolt nyelveken, számítógépen, automatikus online értékelő rendszert használva.
Az alkalmazási kategóriában 2015. március 14-én, szombaton, 10.00‑16.00 óra. A döntőben a versenyzőknek 5-8 alkalmazási feladatot kell megoldaniuk, számítógépen.
A dolgozatokat az országos versenybizottság tagjai javítják. Az itt szerzett pontokhoz hozzáadják a második fordulós pontszám 25%-át. Az országos döntő eredményeiről az iskolákat az országos versenybizottság 2015. március 14-ig, illetve április 7-ig értesíti. 2015. május 7-én 14 órakor központi ünnepélyes eredményhirdetésen az összes döntőbe jutott versenyző elismerő oklevelet és a legjobb 10-20 versenyző könyvjutalmat kap (Budapest XI, Pázmány Péter sétány 1/C).
A területi forduló és a döntő résztvevőinek utazási költségét a küldő iskola fedezheti.
A Nemes Tihamér OITV programozási kategória II. korcsoportjának első hat-tizenhat helyezettje vehet részt a 23. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia válogatóversenyén, melyet az IOI válogatóversennyel egy időben rendezünk. A válogatóverseny és az azt követő diákolimpiai felkészítés legjobb 4-4 tanulója jogosult részt venni a 2015. évi diákolimpiákon. (A válogatóverseny további résztvevője az Izsák Imre Gyula komplex természettudományi verseny győztese.)
A versennyel kapcsolatos tudnivalókat az NJSZT hírlevelében (Mi újság), valamint a http://www.njszt.hu/ és a http://tehetseg.inf.elte.hu/ elektronikus faliújságon is közzé tesszük. Az elektronikus levélben felvilágosítást kérők az nemestihamer@inf.elte.hu címre írhatnak.
A versennyel kapcsolatos minden tudnivalót, tájékoztatót, felhívást, levelet stb. az iskola, valamint a versenyért felelős tanár elektronikus címére postázzuk.
A versenyért felelős szervezet a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya (http://tehetseg.inf.elte.hu). A szakosztály a versenyhez Országos, valamint Regionális Versenybizottságokat hozott létre.
Neumann János Számítógép-tudományi
Társaság Országos Versenybizottsága