Tehetséggondozásért felelős alelnökünkkel, Erdősné dr. Németh Ágnessel a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) után beszélgettünk, de azzal a céllal, hogy az egész idei, rendhagyó diákolimpiai szezonról is levonjunk tanulságokat…
Most ért véget a CEOI – milyen érzés volt ismét Nagykanizsán fogadni a versenyzőket a rendkívül sikeres CEOI2020 után, amikor nemcsak a magyar csapat, de a nemzetközi közösség nagyja is ott volt?
Őszintén? A horvát szervezők idén nagyon későn, az utolsó héten mondták csak meg a feltételeket. Augusztus 25. előtt nem tudtunk semmit az előírásokról a gépekre és környezetre vonatkozóan. Így nem tudtuk, hol lesz a feltételeknek megfelelő gépterem. Végül a nagykanizsai Batthyány Gimnázium megfelelőnek találtatott – és azt gondolom, egy vidéki város mindig nagyon előnyös diákolimpia-helyszínnek, mert az esemény mögé lehet tenni a tényleges csapatépítést jelentő szabadidős tevékenységeket. Ha már online a verseny − tehát a nemzetközi résztvevőkkel nem tudtunk idén személyesen találkozni − legalább adjuk meg azt a kulturális-turisztikai élményt, ami a „feelingjét” adja a diákolimpiának…
Mi volt a szervezésben a legnagyobb kihívás és érdekesség Számodra?
A CEOI-n a szervezés gyorsasága mindenképp kihívás volt, de a múlt évi tapasztalat alapján tudták a kollégáim, hogy mit szeretnék. Persze egész más 50 emberre szervezni egy programot, mint négyre… Városnézés, kilátóba való feljutás, biciklizés a Csónakázó-tó körül, vízibiciklizés – kicsit más, kicsit ugyanaz… Mondok egy példát: a város által biztosított vízibiciklizés most más volt, nem négyen ültek egy biciklin, hanem külön-külön, így tudtak egymással versenyezni. Népszerű programunk volt idén is a kvíz, az Alexa tanárházaspárnak köszönhetően.
Hogy értékeled a CEOI-s csapatunk teljesítményét? Mire érdemes figyelni? Hogyan tovább?
Azt gondolom, Németh Marcinál eredményként is megjelent az a tudás – és az a munka -, amit belefektetett a felkészülésbe. Ez motivációt jelent számára a következő nemzetközi versenyre való készülésben. A másik három fiú viszont nagyon csalódott volt. Többet vártunk tőlük, többet vártak maguktól. A tanulság: rá kell kapcsolni!
Ezüstérmesünk, Marci eddig Nagykanizsán tanult, nem először versenyzik. Mesélj róla, milyen vele dolgozni, készülni?
Marcival jól tudunk együtt dolgozni, értelmes, érdeklődő fiatalember. Attól, hogy szeptembertől Budapesten tanul, a mentorálási szerepem valószínűleg megmarad, továbbra is figyelem és segítem a pályáját.
Milyen volt a kommunikáció a külföldi csapatvezetőkkel? Úgy tudom, a második versenynapon az egyik feladatot kivétel nélkül minden versenyző 0 pontosra írta meg. Mit lehet ebből tanulni?
Jó kérdés… A többi csapatvezetővel kevés beszélgetésre volt most lehetőség. Pont a szociális rész maradt el az egész diákolimpiából. Tanulságot nehéz levonni. Egy feladatot majdnem mindenki megoldott, egyet meg senki… Jobban oda kell figyelni a feladatok részfeladatokra bontására, a tesztadatok gyártására.
Visszatekintve a nyárra: EGOI, IOI, eJOI, CEOI – összességében hogyan értékeled a „szezont”, mi volt a legérdekesebb, legmeglepőbb Számodra?
Az EGOI – Európai Lányok Informatikai Diákolimpiája – szervezői nagyon jól csinálták, mert a csapatok számára szerveztek online, közös aktivitásokat is. Ugyan mindenki a saját országából vett részt a versenyen, volt közösségi élmény is. Se az eJOI-n, se a CEOI-n nem voltak ilyenek, az IOI-n pedig kevésbé volt interaktív, ismerkedős.
Pedig a kapcsolatépítés az egyik legfőbb előnye a diákolimpiáknak: mind a gyerekek, mind a tanárok akár életre szóló kapcsolatokat, barátságokat tudnak építeni, közös projekteket megbeszélni, esetlegesen közös cikkek alapjait lefektetni.
Nekem önmagában öröm az, hogy meg tudtuk mind a négy diákolimpiát szervezni úgy, hogy a magyar diákok egy helyről tudtak versenyezni, ezzel a csapatérzést tudtuk erősíteni. Az, hogy egyedül van valaki a saját szobájában – vagy négyen küzdenek ugyanazzal a feladatsorral egy teremben, nem ugyanaz a versenykörnyezet. Ha látod, hogy a többiek is küzdenek, motiváltak, ha van lehetőség esti beszélgetésekre, feladatmegbeszélésre, az nagyon motiváló tud lenni. Bár mindegyik verseny online volt megrendezve, össze tudtuk terelni egy helyre a diákokat, tudtunk szabadidős programokat szervezni nekik. Ezek a gyerekek a saját iskolájukban szinte egyedül küzdenek, itt találkozhattak a többi, hasonló érdeklődésű diákkal. Volt, ahol sajnos a pandémia miatti előírások nem engedték a gyülekezést, ott a gyerekek otthonról vettek részt a versenyen, kamerák kereszttüzében.
Az külön öröm, hogy számos magyar éremnek is együtt örülhettünk, a juniorok olimpiáján (eJOI) az idén kiemelkedően soknak.
A diákolimpiákon való részvételnek számos összetevője van a hazai versenyzők számára. Felkészítő szakkörök, hazai versenyek – hogy értékeled ezt a munkát? Miben lehetne fejlődni?
Az EGOI-n egy nagyon jó modellt csináltunk: a versenyre készülve tartottunk központi szakkört, ahol dr. Zsakó László, dr. Horváth Gyula, Nikházy László és Bakonyi Viktória az ELTE IK-ról előadtak, mutattak egy megoldási lehetőséget az egyes feladattípusokról, majd adtak házi feladatot. Ezek megoldásában nem hagytuk egyedül a gyerekeket, mentorokat rendeltünk hozzájuk. Tehát: online felkészítő (interaktívan, feladatmegoldással) és mentorált házi feladatok. Ez egy kiváló modell, ezt a mintát szeretném erősíteni a továbbiakban.
A Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnökeként mit tartasz a legnagyobb kihívásnak a jövőben? És tanárként?
Alelnökként feltétlenül a finanszírozás megteremtését. Ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani a felkészítést, finanszírozókat kell bevonnunk, olyan cégeket, akik segítenek a munkánkban. A szoftverek ingyen vannak, géphez különböző pályázatokból a tapasztalat alapján hozzá tudnak jutni a diákok, de az előadók, tanárok díjazása is feladat.
Tanárként pedig azt gondolom, a legnagyobb kihívás a lépéstartás… Minden olimpián előkerülnek olyan új algoritmusok, módszerek, részfeladatok, amelyeket be kell építeni a felkészülésbe. Sajnos kevés műhely és kevés idő, energia van erre. Egy olimpiai szintű versenyző segítése egyfajta profi edzői munka, folyamatos felkészülést igényel a felkészítőtől is.
Van-e valami, amit változtatnál a diákolimpiákon? Számodra mi a legfontosabb üzenete a diákolimpiáknak?
A közel három és fél évtized alatt elég jól kialakult az olimpiák rendje. De a pandémia-tanulság az, hogy az együttlét fontosabb, mint azt gondoltuk. Az online versenyzés elveszi a diákolimpiák sava-borsát: a lehetőséget a nemzetközi együttműködésekre. Reméljük, hogy 2023-ban a körülmények engedik, hogy egy igazi, jelenléti IOI-t – Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát – rendezzünk Szegeden.
És egy utolsó kérdés. Mivel foglalkozol a legszívesebben, amikor kicsit „elengeded” a tehetséggondozást?
Tegnap bicikliztem, a hétvégéim jó részét tájfutással és futással töltöm, szeretek zenét hallgatni, finom süteményeket sütni… Kell a kikapcsolás, amikor nem a számítógép előtt töltöm az időt.