Októberben ünnepelte megalakulásának 15. évfordulóját a 14 civil szervezet kezdeményezésére létrejött, hazai és határon túli magyar tehetségsegítő szervezeteket tömörítő konzultatív testület, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) és a jogi képviseletét ellátó Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz).
„Az NTT és a Matehetsz kimagasló eredményeket ért el a Kárpát-medencei magyar tehetséggondozás elméletének és gyakorlatának kidolgozásában, az Országgyűlés által 2008-ban konszenzussal elfogadott, közös nemzeti ügyként aposztrofált Nemzeti Tehetség Program megvalósításában, valamint az európai tehetséggondozási tevékenység ösztönzésében.” – értékelte a szervezet társadalmi hatását Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár.
A Matehetsz megalakulása óta több mint 70 ezer diák és fiatal tehetségének kibontakozásához járult hozzá, mintegy 8 milliárd forint értékben valósítva meg programokat.

Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke elmondta, hogy a szervezet 23 ezer diák fejlesztését segítette a helyi programok és igények mentén, emellett több tucat szakkönyvet adott ki. „A 2016 júliusa óta tartó Tehetségek Magyarországa uniós program egyik fő célja az, hogy az egyéni tehetségsegítés hazai kultúráját módszertani szempontból erősítsük, valamint növeljük a társadalmi elismertségét is. A programban a csoportos programok mellett kiemelt szerepet kapott az egyéni fejlesztés a képesség- és készségfejlesztésen, a mentoráláson és a segítő tutorrendszeren keresztül” – összegezte.
A Matehetsz megbízásából a ProduCom Produkciós és Kommunikációs Kft. országos reprezentatív közvélemény-kutatás végzett, 1000 fő 18–59 éves felnőtt és 160 fő 16–19 éves fiatal részvételével. „Az elmúlt években a Nemzeti Tehetség Program keretében, a Matehetsz munkájával közösen megvalósított programok pozitív hatásaiként érzékelhető, hogy a felnőttek 71,6 százaléka egyetért azzal, hogy a tehetségek felismerése és segítése közös társadalmi feladat, 70,2%-a véli úgy, hogy a tehetséges emberek Magyarország hírnevét növelik, míg 61,3%-a szerint ők az ország sikerének a motorjai.” (A kutatás összegzése a cikk végén letölthető).
A Neumann Társaság a Matehetsz tagszervezete. Társaságunk a 2021-es pályázati ciklusban az alábbi projektekhez nyert NTP-támogatást (két pályázatunk még függőben).
- Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny
- Országos Grafikus Programozási Verseny
- IOI 2022 - Nemzetközi Informatikai Diákolimpia
- EJOI 2021 - Európai Junior Informatikai Diákolimpia
- CEOI 2021 - Közép-Európai Informatikai Diákolimpia
- EGOI 2022 - Európai Lány Informatikai Diákolimpia
- IIOT 2022 - Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia
Emlékeztetőül: az elmúlt években tagjaink tehetséggondozási területen végzett munkájukért a következő állami elismeréseket szerezték:
- 2020 februárjában a Neumann Társaság alelnöke, Erdősné Dr. Németh Ágnes és a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának alelnöke, Dr. Horváth Gyula csapatvezetőként kapott miniszterelnöki elismerést. Az ELTE IK és a Neumann Társaság mint felkészítő szervezetek miniszteri elismerést kaptak. Az ELTE IK nevében Dr. Zsakó László tanszékvezető egyetemi docens, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke, a Neumann Társaság nevében pedig Dr. Beck György, az NJSZT elnöke vette át Rétvári Bencétől az elismerést. Leitereg András és Nikházy László felkészítő tanárként kaptak szintén miniszteri elismerő oklevelet.
- 2020. március 30-án a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a Tehetségek Szolgálatáért életműdíjjal tüntette ki Dr. Zsakó Lászlót.
- 2021. május 12-én a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Havass Miklósnak, a Neumann Társaság tiszteletbeli elnökének a Magyar Tehetség Nagykövete címet adományozta, valamint a Tehetségek Szolgálatáért életműdíjjal tüntette ki Dr. Horváth Gyulát.
